Egyre biztosabb vagyok abban, hogy engem az elvont, művészi vagy olykor idióta filmek fognak meg igazán. Soha nem rajongtam a földhözragadt, reálisabb stílusú filmekért, ezért is vártam talán a Boszorkányvadászokat. Nagyon nagy divat mostanában a régi gyerekmeséket elvontabb, horrorisztikusabb elemekkel tálalni, amit őszintén megvallva, imádok. Tommy Wirkola új filmjétől is össz-vissz az volt az elvárásom, hogy szórakoztasson, amit Jancsi és Juliska sikerrel teljesített.

Nem hinném, hogy van olyan ember a Földön akit felkéne világosítani a két kisgyermek, a mézeskalács házikó és a boszorkány kalandjáról. Számos olyan forrás utal ezekre a mesékre oly módon, hogy valójában messze nem gyerekeknek íródtak eredendően, talán ez is az oka annak, hogy nem csak a film-, de a játékipar is örömmel nyúl az ilyen ötletekhez. A 2009-ben kiadott, a Tale of Tales fejlesztőbrigád által tervezett a "The Path" c. játék volt az, ami igazán megosztotta a játékostársadalmat. A játék Piroska és a farkas történetét dolgozta fel, egy psziho-horror formájában, ahol az volt a lényeg, hogy le kell térnünk a biztonságos, nagymama felé vezető ösvényről, és az erdőben barangolván kell mindenféle, a lehető legbizarrabb és elvontabb élményeket átélnünk Piroska szerepében. Talán ez volt az a játék, ami megmutatta nekem, hogy mennyire jól is kisülhet az, ha egy adott témát pont az ellentétes oldalról közelítünk meg. Tommy Wirkola is így állt hozzá Jancsi és Juliska meséjéhez, habár ahogy azt az előzetes alapján már érezni lehetett, messze nem vették véresen komolyan magukat, bár szószerinti értelemben mégis.

A történetbe a már jól bejáratott sablont hozták be. Miután Jancsi és Juliska elvesztik a szüleiket, elvesznek az erdőben, majd rájuk talál egy boszorkány, aki azonban eléggé pórul fog járni, ugyanis a két kisgyermekből az ő halála okán fog boszorkányvadász válni. Miután Jancsi és Juliska felnőttek, a világ csak a két rettenthetetlen boszorkányvadászként ismeri őket, nevükön nevezve: János és Júlia (Hansel and Gretel). Majd nem sokkal később felbukkan egy ősboszorkány, aki ellen hajtóvadászat indul. Semmi szokatlan, a készítők követték a már kitaposott ösvényt... (micsoda visszautalás, wow!)

Lényeg a lényeg, a Boszorkányvadászok valami marha stílusosra sikerült. Egy ilyen sablon történettel ellátott filmet csak a tálalással lehet eladhatóvá tenni, és ez itt nagyon is sikerült. A vizuális világa a filmnek nagyon tetszett, meglepett, hogy a boszorkányok egész változatosan voltak megkreálva, és néhol tényleg volt az egésznek egy horror hangulata. János és Júlia is nagyon jól meglettek valósítva látványügyi szempontból, egy kicsit  Van Helsing-es hatása volt a bőrszerkójuknak, de minden bűntudat nélkül állíthatom, hogy nagyon bad-ass-ül néztek ki! Ami talán a legjobban meglepett, hogy a belassítások mennyit hozzátettek a filmhez. Nagyon sokszor fordul elő az, hogy számos rendező indokolatlanul koptatja a filmjeikben a lassításokat, de itt ez egyáltalán nem így volt, a bullet-time effekt a 3D-vel együtt nagyon jól szuperált. Igen, még a 3D is egész jó volt! Talán ez volt az első film, ahol tényleg kerülgettem a fejemmel az éppen kiloccsanó agyakat, vagy a repkedő golyókat. A látvány mondhatni brutális volt, persze nem ért fel egy Kill Bill féle vérfürdővel (hallelujah!), de kellően repkedtek a végtagok. A zenék is ott voltak a toppon, Atli Orvarsson nagyon eltalálta a horror és a mesebeli hangzás közti egysensúlyt. Azért na, nem lehet tagadni, hogy Hans Zimmer bácsi itt is besegített.

A stílushoz hozzátartoznak a szereplők is, szóval essen szó a számomra elég felemásan induló castingról. Számomra van egy színésztípus, akiket maximálisan elismerek, mert tényleg jól végzik a dolgukat, de valahogy mindig is unszimpatikusak voltak számomra. Jeremy Rennertől eddig talán csak a Tolvajok Városa tetszett igazán. Valahogy nem tudtam soha komolyan venni azzal a kis bárgyú képével, de valahogy Jánosként nálam most működött. Persze azt hozzá kell tenni, hogy a filmben a színészi játék messze nem volt egetrengető, szinte bármelyik színészpalántának odalehetett volna adni a szerepet, ugyanúgy eljátszották volna azt, csak a stílus lett volna kérdéses. Most jöjjön a másik oldal. Oké, beismerem, hogy a filmet megelőző 1-2 napig csak is Gemma Arterton miatt vártam a Boszorkányvadászokat. Az egy dolog, hogy szerintem egy tehetségesnek mondható színésznő, -amit itt annyira azért nem tudott megmutatni-, de nem tudok elmenni amellett, hogy ez a nő mennyire gyönyörű és lehengerlő kisugárzással van megáldva. Nem az a tipikus nőideál, de szerintem a mai világban pont az ilyet kéne jobban értékelni. A filmeknél is így teszek, talán azért tudok jobban értékelni egy Boszorkányvadászokat, mint egy -maradjunk Rennernél- Bourne-hagyatékot. Lehet, hogy technikailag, vagy minden más objektív szempontból egy "jobb" film, de összeségében mégis hiányzik belőle az általam mindig keresett stílus. Visszatérve, Arterton tökéletes választás volt Júliának, már csak azért is, mert ha párbeszédekkel nem is volt rá lehetősége, de a látványával sikerülhetett elnyernie a (férfi) nézők szimpántiáját. Mondjuk ha már dialógusok nem nagyon voltak, azt azért elmondanám, hogy amit pár filmben halálra nyomatnak, azt itt remekül megoldották. Konkrétan a beszólásokra gondolok. Egyáltalán nem volt sok, max 4-5 darab, viszont azok a kellő pillanatban voltak elsütve. Júlia egy, a mézeskalács házikóhoz visszatérve elejtett mondata mindig nagyon fog tetszeni: "Na ne szívassatok, b*szdki!"
Famke Janssen is itt volt még nekünk, aki az ős-boszit alakította. Úristen, engem ettől a nőtől már az X-men óta a hidegráz... komolyan mondom, félek tőle, olyan hideg kisugárzása van, hogy hú... talán ennek is köszönhető az, hogy rendkívűl jól állnak neki a negatív szerepek, bár sajnos itt ahogy a többiek karaktere, úgy az övé sem kapott komolyabb kidolgozottságot.
Tiszteletét tette a filmben Pihla Voitala is, aki... hát... szintén nem a színészi alakítások emlékezetességét, sokkal inkább a látványvilágot erősítette...

Sajnáltam a filmmel kapcsolatban azt, hogy nem vette komolyan magát. Pontosabban nem, mert egy ilyen sztorit tény, hogy nem lehet komolyan venni, viszont Wirkoláék szerintem még a nézőknél is jobban lebecsülték magukat. Ha kerítettek volna egy sokkal ütősebb történetet, jobban kidolgozott karaktereket és kinyújtották volna a játékidőt 2 órára, akkor itt most nem egy középszerű, hanem egy kifejezetten jó filmről beszélnénk. Megvolt a potenciál a Boszorkányvadászokban, mert létrehozták azokat alapokat, amikkel bőven-bőven lehetett volna mit kezdeni, hosszabb távon is, bár ahogy sejtem, lehet, hogy lesz a filmnek folytatása. 

Összegezve én pontosan azt kaptam a filmtől, amit előzetesben elvártam tőle. Egy laza, szórakoztató kis light-horror, amiből én szívesen megnéznék egy komolyabb verziót is, persze nagyon nagy kérdés, hogy hogyan lehetne egy jó történetet keríteni Jancsiéknak. Egyszer bőven jó volt a Boszorkányvadászok, ha másért nem is, de Gemma-t jó volt nézni. 6/10

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.