Életkoromból adódóan számomra elég ritka, hogy egy 60-as évek elején készült film az első perctől kezdve lekösse a figyelmemet és képes legyen magába szippantani. Értelemszerűen nem ebbe a filmkészítési korba születtem bele, így önkéntelenül is, de teljesen mások az…

A szuperhősfilmek korszakát éljük, így adja magát, hogy Supe... az Acélembernek is lehetőséget kell adni, hogy egy Sötét Lovag trilógiához hasonló filmet kapjon. Christopher Nolan producerként vállalt szerepet, de úgy látszik, hogy Zack Snydernek még ő sem tudott segíteni a…

Elkészült a MovieHeads 15. adása, amiben egy hosszabb kihagyás után már én is visszatértem. Alanyunk nem volt más, mint a várva-várt Gyűrűk Ura előzmény film első felvonása, A hobbit - Váratlan utazás. Jó szórakozást a videóhoz! www.filmtrailer.huwww.mkproject.blog.hu

Én már mindig félve ülök egy vígjátékra, főleg, ha a főszerepben Ben Stiller van. A Kertvárosi Kommandó-nak azonban egy olyan alapkoncepiója van, amihez elég ritkán nyúlnak Hollywood-ban. Szóval kivételesen ha nem is nagy, de reményekkel ültem be egy amerikai vígjátékra és…

Egy kisebb kihagyás után visszatért a MovieHeads, aminek alanya az év, számomra egyik legjobban várt filmje volt. Nekem sajnos csalódnom kellett, de a többieknek vajon mi volt a véleménye?Jó szórakozást! www.jason009.blog.huwww.mkproject.blog.huFacebook oldalunk

Stallone, Willis, Schwarzenegger, Norris, Lundgren, Van Damme. Csak pár név a sok közül. Komolyan, kell bárkinek is több ajánló annál, hogy megnézze ezt a filmet? Nagyon sokat vártam a The Expendables 2-től, ugyanis számomra az első rész teljesen jellegtelen volt, a második részre…

Sokszor elmondtam már, hogy nagyon nem szeretem az egész Batman "sorozatot", a hatalmas hype ellenére (miatt) sem. Persze a filmeket mind megnéztem, mert önmagukban -főleg az előző rész- enyhén szólva is megállják a helyüket. Így hát a mostani trilógia befejező része is kötelező…

Elkészült a második adás, amiben Mick-kel és FroG-gal "A csodálatos Pókember" c. filmet "tárgyaltuk" ki, pár bakival körítve, ami remélem senkit sem fog túlzottan zavarni. :D www.smokingbarrels.blog.huwww.mkproject.blog.hu

Nagyon ritkán van velem olyan, hogy egy-egy színész vagy színésznő olyannyira meg tud fogni, hogy csak az illető miatt nézzek meg egy filmet, azonban Mel Gibson-t én annyira zseniálisnak tartom, hogy a Börtönregény esetében ez volt a helyzet. Ami pedig még fontosabb, hogy Mel bácsit…

Pókember, a világ egyik legismertebb képregényhőse, akiről eddig igazán értékelhető film még nem készült. Marc Webb rendező és a Marvel most úgy döntött, hogy az alapoktól kezdve, az "első" három Pókember filmmel ellentétben az eredeti képregénysorozatot szeretnék vászonra…

Nos, túl vagyok életem első tömény 12 órás (na jó, egy kicsit kevesebb) mozizásán a Corvin mozi jóvoltából, és nyugodtan kijelenthetem, hogy egy felejthetetlen élmény volt. Persze, ez inkább a társaság érdeme volt, de volt az egésznek egy leírhatatlan hangulata, és nagyon…

Suzanne Collins, amerikai írónő méltán híres sci-fi, fantasy könyvtrilógiájának első kötete került megfilmesítésre. Valyon Gary Ross rendező sikeresen vette a feladatot, és sikerült valami maradandót alkotnia? Az Éhezők Viadala. A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika…

Igen, most egy rövid véleménykifejtés jön, és nem kritika, mivel képtelen vagyok beszélni erről a filmről, mert egyszerűen nem lehet. Viszont azt ki tudom fejteni, hogy miért nem. A minimális, tényleg nagyon alacsony költségvetésű Blair Witch Project-ről eddig nagyjából csak…

süti beállítások módosítása