Még annak idején Bánhegyi Béla hatalmas meglepetésemre megkeresett engem egy akkor éppen készülőfélben lévő projektjével, az Interkozmosszal kapcsolatban, amelyben Szőke András főszerepet vállal. Egy kisebb szösszenet is helyet kapott akkor a blogon, ám a rendező úr ismét…

A szuperhősfilmek korszakát éljük, így adja magát, hogy Supe... az Acélembernek is lehetőséget kell adni, hogy egy Sötét Lovag trilógiához hasonló filmet kapjon. Christopher Nolan producerként vállalt szerepet, de úgy látszik, hogy Zack Snydernek még ő sem tudott segíteni a…

Lassan vagy húsz perce gondolkodok azon, hogy hogyan indítsam el ezt a bejegyzést, mert gyakorlatilag a semmiről kéne egy definíciót írnom így bevezetésnek. A Föld után c. sci-fi-ben rögtön két Smith is szerepel, ahol -ahogy arra számítani lehetett- a fiatalabbikra fog ránehezedni…

Manapság igen kelendő ötlet, hogy egy új franchise létrehozása helyett inkább nyúljunk vissza egy régi, biztos recepthez. Sorra jönnek az újabb re-boot-ok mind a játék-, mind a filmipar területén, néha ez tényleg jó húzásnak bizonyul, a másik esetben viszont a rajongókban…

A "Prometheus" talán az év egyik legjobban várt filmje volt, azonban a sajtó eléggé "lehúzta", ezáltal az én elvárásaim is csökkentek. Ridley Scott, az Alien filmek atyja, egy előzmény filmet ígért nekünk, habár szerintem felesleges úgy leülni a Prometheus elé, hogy itt ismét…

Egy újabb könyvadaptáció kerül górcső alá, ami egy rendkívűl érdekes marsi világ, és a hirtelen odacsöppenő főhősünk történetét meséli el. A mesélő pedig nem más, mint John Carter. A történetről spoiler mentesen elég nehéz mesélni, szóval röviden: John Carter,…

Suzanne Collins, amerikai írónő méltán híres sci-fi, fantasy könyvtrilógiájának első kötete került megfilmesítésre. Valyon Gary Ross rendező sikeresen vette a feladatot, és sikerült valami maradandót alkotnia? Az Éhezők Viadala. A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika…

süti beállítások módosítása