2012.03.25. 11:53
Insidious (2010) - Kritika
Nagyon ritkán nézek horror filmet, mivel általában hatásvadász, semmit mondó alkotásoknak tartom őket, azonban most kivételt tettem, már csak a részben álmokkal foglalkozó témája miatt is. Hogy megérte-e? Ha tovább olvasol kiderül, hogy mit nyújtott az Insidious.
.jpg)
A történet egy családról szól, akik egy új otthonba költöztek, remélvén, hogy az életük egy kicsit megváltozik, egy jobb irányba. Azonban ahogy az rögtön, az első este alkalmával sejthető, a házzal valami nincs rendben. A nagyjából 10 éves Dalton egyik este felakarja fedezni a ház padlását, azonban amikor felkapcsolná a lámpát, leesik egy létráról, beveri a fejét, majd egy igen rémisztő élményben lesz része. Innentől kezdődik el a lidércnyomás, ugyanis másnap Dalton nem hajlandó felkelni. Az orvosik szerint kómába esett, azonban fizikálisan makk egészséges. Renai (Rose Byrne) és férje Josh (Patrick Wilson) érzi, hogy valami nincs rendben a házzal, de lehet, hogy mégsem az épület szellemjárta?
A film a jól bevált, ijesztő hang, és a hirtelen vágásokkal igyekszik megrémiszteni a nézőt, amit viszont zseniálisan tesz. A low-budget habár látszik a filmen, de egyáltalán nem ront az élményem, komolyan, én pár jelenetnél majdnem szív-infarktust kaptam, olyan szinten hatásos volt. A történetben emellett van pár egész jó csavar, és pár jelenet már-már az Ördögűzőre emlékeztett.
A film az elejétől a végéig érdekes tud maradni, és van egy hangulata, ami egyre inkább fokozódik. Ezt a hangulatot leginkább a nyomasztó szóval tudnám jellemezni, a film végére már tényleg azt hittem, hogy én is ott vagyok a családdal, és átélem ezt a maximálisan életszerűtlen eseményt, de valahogy mégis hiteles volt az egész. Persze, itt is volt pár logikai bukfenc, ami a valós életben teljességgel elképzelhetetlen, és sajnos ezek a hülyeségek pár jelenet értékét le is rontották, de a filmre összességében nem voltak kihatással.
Rose Byrne és Patrick Wilson remekül alakítja a karakterét, habár én Rosét egyes helyzetekben egyáltalán nem értettem, hogy miért azt teszi, amit. Leginkább az ő dolgaiban jött elő az az életszerűtlenség, amit már említettem. Dehát ez egy horror, szóval nem dokumentum filmként akarja eladni magát (khmparanormalactivitykhm). A gyerekek nem túl sokat szerepelnek filmben, a legkisebbik mindig sír, a középső csak úgy van, Dalton pedig kb. végig fekszik. Mondjuk azt marha jól csinálja!
Felbukkan a filmben Lin Shaye is, aki szerintem hihetetlenül beleillet az Insidious történéseibe, már ami a karakterét illeti.
A zenék és a vágások nagyon jól működnek, tényleg ezek képezik a film főerényét. Ezért most leszögezném, hogy aki ijedős fajta, de úgy igazából, az szerintem erős nyugtatókkal nézze végig a filmet, mert a készítők nem sz*rral gúrítottak, már ami az ijesztegetést illeti.
A film utolsó 20 perce kritikus volt, mivel egy olyan dolgot kellett vászonra vinniük a készítőknek, amit elég könnyen elronthattak volna, de ez is elég jól el lett találva. A befejezésről nem szeretnék sokat elárulni, de szerintem elég sokan megfognak lepődni, és talán ez az egyik legjobb módszer manapság arra, hogy egy filmről a stáblista után is beszéljenek az emberek.
Összegezve, az Insidious egy hatalmas meglepetés volt, és horror létére tényleg egy pozitív élményt okozott nekem, és az is biztos, hogy nálam ez nem az "egyszer nézős" kategória. Horror fanoknak kötelező, meg... úgy mindenkinek is, aki egy kicsit félni akar. 8/10
Török Tamás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó kommentek