Pókember, a világ egyik legismertebb képregényhőse, akiről eddig igazán értékelhető film még nem készült. Marc Webb rendező és a Marvel most úgy döntött, hogy az alapoktól kezdve, az "első" három Pókember filmmel ellentétben az eredeti képregénysorozatot szeretnék vászonra…

A "Rock of Ages" a 2006-ban bemutatott, Chris D'Arienzo azonos című broadway musical-je alapján készült, és hihetetlen, de én nagyon vártam már ezt a filmet. A musical abszolút nem az én műfajom, a "Grease"-n kívűl még nem is láttam egyet sem, amire azt mondtam volna, hogy ez igen!…

A "Prometheus" talán az év egyik legjobban várt filmje volt, azonban a sajtó eléggé "lehúzta", ezáltal az én elvárásaim is csökkentek. Ridley Scott, az Alien filmek atyja, egy előzmény filmet ígért nekünk, habár szerintem felesleges úgy leülni a Prometheus elé, hogy itt ismét…

Művészfilmek. Tipikusan az a műfaj, ami vagy megérinti a nézőt, és tényleg képes egy olyan mondanivalót tökéletesen átadni, amit a mai blockbuster filmekkel nem igazán lehet, vagy az adott rendező személyes gondolatait ismerhetjük meg, viszont ezek a gondolatok nem fognak megmaradni…

Egy újabb könyvadaptáció kerül górcső alá, ami egy rendkívűl érdekes marsi világ, és a hirtelen odacsöppenő főhősünk történetét meséli el. A mesélő pedig nem más, mint John Carter. A történetről spoiler mentesen elég nehéz mesélni, szóval röviden: John Carter,…

Suzanne Collins, amerikai írónő méltán híres sci-fi, fantasy könyvtrilógiájának első kötete került megfilmesítésre. Valyon Gary Ross rendező sikeresen vette a feladatot, és sikerült valami maradandót alkotnia? Az Éhezők Viadala. A jövőben járunk, amikor Észak-Amerika…

 Nagyon ritkán nézek horror filmet, mivel általában hatásvadász, semmit mondó alkotásoknak tartom őket, azonban most kivételt tettem, már csak a részben álmokkal foglalkozó témája miatt is. Hogy megérte-e? Ha tovább olvasol kiderül, hogy mit nyújtott az Insidious. A…

Imádok úgy beülni egy filmre, amikor a címén kívűl kb. semmit nem tudok róla, ugyanis mindig kellemes meglepetést okoznak ezek a filmek. Ez a "Safe House"-szal sem volt másképp. Mikor megláttam, hogy Ryan Reynolds és Denzel Washington közösen fognak tombolni a filmben, akkor már…

Először is szeretnék elnézést kérni, hogy már régóta nem írtam, de moziba sem jutottam el, és filmnézésre sem jutott időm, egészen tegnapig. A "Felettünk a Föld" a témájával ellentétben nem mondható sci-fi-nek, egyértelműen egy nagyon művészien megrendezett dráma, ami…

  Itt van hát a blog első kritikája, amit szerencsére egy kimondottan eredeti filmmel kezdhetek. Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték Előre leszögezném, hogy az első részt egy nappal a második előtt néztem meg, így önkéntelenül is összefogom hasonlítani őket. A mérce…

süti beállítások módosítása