Életkoromból adódóan számomra elég ritka, hogy egy 60-as évek elején készült film az első perctől kezdve lekösse a figyelmemet és képes legyen magába szippantani. Értelemszerűen nem ebbe a filmkészítési korba születtem bele, így önkéntelenül is, de teljesen mások az…

Michael Bay.. a rendező, kinek nevéről többnyire a méltatlanul híres Transformers széria jut először az emberek eszébe. A rendező, aki az Armageddonon kívűl vállalható filmet még nem készített. Most egy nem mindennapi, a történelembe örökre bevésett igaz történetet hozott el…

Végre! Lehet, hogy eljött számomra az a megváltás, amit a látványfilmek terén vártam. A Tűzgyűrű ugyanis tényleg nem szól másról, mint hatalmas robotok gigantikus szörnyekkel való csatájáról, és ennyi. Igen, csakhogy a film a már-már paródikus humorával, és magával a…

Imádok úgy beülni egy filmre, amikor a címén kívűl kb. semmit nem tudok róla, ugyanis mindig kellemes meglepetést okoznak ezek a filmek. Ez a "Safe House"-szal sem volt másképp. Mikor megláttam, hogy Ryan Reynolds és Denzel Washington közösen fognak tombolni a filmben, akkor már…

süti beállítások módosítása