A "Prometheus" talán az év egyik legjobban várt filmje volt, azonban a sajtó eléggé "lehúzta", ezáltal az én elvárásaim is csökkentek. Ridley Scott, az Alien filmek atyja, egy előzmény filmet ígért nekünk, habár szerintem felesleges úgy leülni a Prometheus elé, hogy itt ismét egy Alien filmet látunk, ugyanis minimális volt a hasonlóság. Szóval én a Prometheust egy különálló filmként fogom kezelni, mintsem egy sorozat darabjaként.

2090 körül járunk, egy földi tudós csapat olyan több ezer éves tárgyi emlékekre, barlangrajzokra bukkan, melyek mindegyikén megtalálható ugyanaz a jel, ami -mint később kiderült- egy naprendszert ábrázol, ahol az egyik ottani bolygón talán élet lehet. Az az élet, amely megteremtett minket is, embereket. Ezután Elizabeth Shaw doktornő (Noomi Rapace) és Charlie Holloway kutató (Logan Marshall-Green) "vezetésével" útjára indul a Prometheus nevű, expedíciós űrhajó, az ismeretlen naprendszer felé, azonban felderítőink nem éppen azt találják, amire számítottak.

Kezdjük ott, hogy a Prometheus NEM akciófilm. Sokkal inkább egy sci-fi horrorról beszélünk, ami nem a képünkbe tolt akcióval, és borzalmas szörnyekkel operál, hanem az egész filmnek van egy nagyon erős filozófikus töltete, és erre a töltetre lett egyértelműen kihegyezve a Prometheus hangulata. Hogy miért emeltem ki, hogy nem akciófilm, mivel az Alien filmek sem voltak annak mondhatók? Ugyanis a saját bőrömön tapasztaltam, hogy rengetegen számítottak egy brutális, végtagletépkedős akcióra, szóval ha valaki ilyen filmet szeretne nézni, az ne a Prometheus-ra üljön be (, habár nem mondom, hogy nem volt ilyen jelenet a filmbe). Ezt tisztázni akartam, mielőtt belekezdenék a Prometheusról alkotott véleményem kifejtésére.

Ridley Scott egy (papíron) igen erős színészi hármassal próbálta meg "feldobni" a filmet, ami basszus, marhára bejött. Én Noomi Rapace-t eddig egyáltalán nem tartottam nagy színésznőnek, viszont itt öröm volt nézni a játékot, véleményem szerint abszolút az ilyen szerepek illenek hozzá, mivel nekem sokkal inkább tűnik ő egy törékenyebb nőnek, mint egy tetovált "lázadónak". Nem tagadom, számomra ő volt a film legerősebb pontja és legkellemesebb meglepetése.
Michael Fassbender-t kell még kiemelni, ugyanis az ő szerepe volt a legsokrétűbb. David, az android volt a legérdekesebb karakter az egész filmben, aki szerintem méginkább ezt a filozófikus vonalat erősítette, a már elég sokszor előhozott robot-ember kérdéssel. David volt az a karakter, aki okot ad arra, hogy a stáblista után is beszélgessünk még a filmről.
Charlize Theron volt még a harmadik nagyobb név, habár az ő kegyetlen főnök karaktere nem volt szerintem túl nagy feladat, de a feladatát tökéletesen elvégezte.
A többiekkel sem volt semmi baj, viszont a karaktereket (azzal a 2-3 kivétellel) szerintem a karakter-sablonok legtetejéről válogatták ki. Hogy ezt miért mondom? Azért, mert még nem is ismertem jóformán a karaktereket, de már akkor tudtam, hogy mi lesz a filmvégi szerepük, ugyanis kismilliószor láthattuk már. Azért emelem ezt ki, mivel egy ilyen filmnél, ahol a legénység talán az egyik legfontosabb tényező, elvárnám, hogy kicsit kreatívabbak legyenek a készítők. Fekete pont.

Sokan mondták, hogy a filmnek nincs története. Na ezt így utólag abszolút nem értem. Mégis milyen történet kellett volna? Egy kutatócsoport nyomokat talált értelmes élet létezésére, és elindultak megkeresni azt. Nem tudom, hogy ezt miért kéne túlbonyolítani, ezen a téren (is) a film megállta a helyét.
Azonban én sok helyen elég vontatottnak éreztem a Prometheust, történt valami, de mégsem. Igen, én is hiányoltam az akciót, mert szerintem bőven fért volna bele, ugyanis ha a klasszikus értelmét nézzük a szónak, egy percnyi nem volt a filmben. Ennek ellenére a jelenetek nagy része érdekes volt, viszont ez az érdekesség általában Rapace és Fassbender karakteréhez fűződött, ami végülis nem baj.

A film képi világa és látványa viszont csillagos ötös. A bolygó és az ott lévő dolgok (direkt fogalmazok ilyen gyerekesek, nem akarok spoilerezni :)) nagyon jól voltak kivitelezve, tényleg elhittem, hogy egy másik civilizáció hagyta ott a nyomait, és emiatt minél többet megakartam tudni róluk, és talán itt jön be a film egyik legnagyobb hibája, az a hiba, amiért ez nem előzmény film. Jóformán semmi újat nem tudtunk meg a Prometheusból, az utolsó jelenetet kivéve, és a pár elszórt morzsán kívűl. Szóval ha a néző csak az első 10, és utolsó 5 percet nézi meg, akkor kb. semmi érdemlegesről nem marad le (egy jó filmen kívűl). Na, de visszatérve. A látvány csodálatos volt, egy élmény volt a szemnek, komolyan.

A zenék nekem nagyon tetszettek, remekül fokozták a hangulatot, még akkor is, amikor nem igazán volt mit fokozni. És talán a Prometheus nevéhez fűzödik az elmúlt évek egyik legszebb soundtrackje, a "Life", amit lejjebb kattintva meg is lehet hallgatni. Egyébként ez a betétdal rengetegszer csendült fel a film alatt, és ezért is lepett meg, hogy nem ez volt a hivatalos "theme"-je a filmnek.

Szeretném kifejteni bővebben, hogy mit értettem a korábban már említett, "filozófikus töltet" alatt. A film egy nagyon gyakran vitatott témát boncolgat, a hitét. Én elég erősen (maximálisan) a tudomány oldalán állok, szóval egyáltalán nem hiszek ilyen felső hatalmakban. Shaw doktornő velem ellentétben viszont igen, folyamatosan a nyakában lóg egy kereszt, aminek elég nagy jelentősége van, annak ellenére, hogy csak egy kicsi tárgy. Elgondolkodtam azon, hogy ha az emberiség megtalálná a teremtőit, viszont azok enyhén szólva sem szívlelnének minket, akkor még mindig őket tartanánk a "Teremtőknek"? Aki hitt Istenben a teremtők előtt, az utána is hinne? Rengeteg ilyen kérdést és gondolatott ébreszthetett a film a nyitott elméjű nézőben, ugyanis volt pár ilyen mondat is egyes karakterektől. Például (minimális spoiler:) amikor a természetet is Istennel helyettesítik, még egy idegen bolygón is: "Isten nem teremtett egyenes vonalakat." - van pár ilyen, és ehhez hasonló utalás a filmben, ami a zárójelenetre csúcsosodik ki, amikor normál esetben zavaró lenne, hogy a karakter miért a nyakláncát akarja visszakapni elsőnek, viszont tényleg az volt az a pont, amikor biztos voltam benne, hogy nem csak bemagyarázom magamnak, hanem Scotték valóban egy sokkal mélyebb gondolatot akartak közölni, és ez engem irdatlanul meglepett. Egy sci-fi-re ültem be, de mégis valami mást kaptam. A Prometheust egyértelműen ez a szál emelte fel a középszerűsége homályából.

Sajnos azt kell mondanom, hogy a Prometheus nem egy maradandó alkotás. Igazából minden a helyén volt, de én mégis úgy éreztem, hogy az egész film egy vonat, ami csak félgőzzel megy a végállomás felé. 2-3 jeleneten kívűl az az érzésem volt, hogy én ezt már láttam valahol, és ez szerintem soha sem jó. Lehet, hogy a végére már kisebb elvárásokkal ültem be a moziba, de azért mégis volt egy kis hiányérzetem a film végén, habár a filozófikus szál, és Noomi Rapace játéka egyértelműen azt mondatja velem, hogy megérte megnézni a Prometheust, viszont ha valaki mégis kihagyja, nem fog akkora bűnt elkövetni, mint amire pár hónappal ezelőtt számítani lehetett.

Szóval összeségében én a Prometheust minden science-fiction rajongónak bátran ajánlhatom, de aki nem annyira vevő erre a műfajra, az szerintem nyugodt szívvel kihagyhatja. A legnagyobb baja a filmnek a tartalmi hiány volt, és én ezt annak tudtam be, hogy jön a folytatás, ugyanis a film vége egyértelműen arra utalt, és szerintem valami óriási folytatást lehetne összehozni. Egyébként a Prometheus-szal kapcsolatban nem vagyok túl tájékozódott, szóval lehet, hogy a folytatás már hivatalosan is úton van.

Ridley Scott - Prometheus - 7,5 pont, a 10-ből.

Török Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.