Nos, az idei év egyik legjobb animációs filmjét vitattuk meg, a Hotel Transylvania-t egy nagyon rövid kis MovieHeads részben, viszont most csak ketten voltunk. Jó szórakozást!

Én már mindig félve ülök egy vígjátékra, főleg, ha a főszerepben Ben Stiller van. A Kertvárosi Kommandó-nak azonban egy olyan alapkoncepiója van, amihez elég ritkán nyúlnak Hollywood-ban. Szóval kivételesen ha nem is nagy, de reményekkel ültem be egy amerikai vígjátékra és azt kell, hogy mondjam, nem kellett csalódnom.

Ezen a héten rögtön két film kibeszélésével jelentkezünk nektek, először is a lehengerlő Taken második részével, majd pedig az év egyik legkellemesebb meglepetésével, a Looper-rel.
Jó szórakozást a videókhoz!:)

www.jason009.blog.hu
www.mkproject.blog.hu

Nem régiben történt, hogy elektronikus postaládámban egy olyan üzenet landolt, ami egyszerre lepett meg s töltött el boldogsággal. Ugyanis a FilmMagazin.web4.hu szerkesztője felkért arra, hogy esetleg náluk is publikálhatnánk. A FilmMagazin egy havonta megjelenő internetes újság, ami szerény véleményem szerint hihetetlen ütős. Annnak ellenére, hogy Ők amatőrnek vallják magukat, meglehetősen profik mind a cikkek, mind a körítés. Ezért is éreztem úgy, hogy talán nekem ez még túl magas szint lenne. Azonban végül arra a döntésre jutottam, hogy hülyeség lenne elszalasztani egy ilyen lehetőséget, így hát már meg is írtam első cikkemet a magazinba, ami ha minden jól megy, hamarosan látható is lesz náluk. (Annyit elárulok, hogy egy filmklasszikusról van szó.) Szóval ezúton is szeretném megköszönni a felkérést, és remélem, hogy a jövőben is folytatódni fognak a közös "munkák". :)

Szerk.: Olvasható a szám! :) http://issuu.com/alien0401/docs/2012okt_ber, az én részem a 34. oldaltól kezdődik. Jó szórakozást!

Török Tamás

Egy kisebb kihagyás után visszatért a MovieHeads, aminek alanya az év, számomra egyik legjobban várt filmje volt. Nekem sajnos csalódnom kellett, de a többieknek vajon mi volt a véleménye?
Jó szórakozást!

www.jason009.blog.hu
www.mkproject.blog.hu
Facebook oldalunk

Szeretnél eljutni Párizsba, esetleg együtt vacsorázni az egyik kedvenc színészeddel? Bánod, hogy nem tudtál kijutni kedvenc futball csapatod egyik döntő meccsére? Semmi baj, a Rekall majd segít! Egy kisebb módosítás az agyadban itt, egy apróbb változtatás ott, és máris tökéletesen élethű emlékekkel álhatsz fel a műtőszékből... a mellékhatások garantáltak.

Szerintem nincs olyan film szerető ember, aki ne hallott volna már az 1990-ben Paul Verhoeven rendezése által megjelent "Total Recall" c. filmről. Douglas Houser Quaid (Arnold Schwarzenegger) egy nap igénybe vette a Rekall szolgáltatásait, azonban mint később kiderült, nem ez volt az első eset, hogy kicsit megbolygatták az emlékeit. Miután Quaid rádöbben arra, hogy ki is ő valójában, útja a Marsra vezet, ahol felveszi a harcot azzal a gengszterrel, aki teljesen tönkretette életét.

Remake-ünk története durván addig a pontik egyezik az eredeti történetével, amíg Quaid a Marsra utazik. Azonban szerintem ezzel semmi baj sincs, ugyanis a 2012-es Total Recall egyik mentőöve a felvezetés volt. Remek volt a Len Wiseman rendező által elképzelt jövőkép ötlete, és annak megvalósítása. A szegények és gazdagok közti különbség a jövőben méginkább megnő, ugyanis a szorgalmas, dolgos emberek a Föld magján át vezető kabin által jutnak el munkahelyükre, ahol a még mindig "remek" vezetőinknek termelik a zsetont. Meg a magánhadseregüket... azt hiszem.

Én még a film első vetítéseikor láttam a Total Recall-t, azonban az itt a legnagyobb baj, hogy már szinte alig emlékszek a film -számomra- legerősebb pontjára. Most nagyon in medias res módjára írok, tudom, de egyszerűen bosszantó, amit ezzel a filmmel műveltek. Az első 30 -talán egy kicsit több- perc számomra hibátlanra sikeredett. Elképesztő volt az a Hong-Kong-os és egyben New-York-os városkép ami a szemünk elé tárult. Remekül volt bemutatva az átlag ember élethelyzete is, annak ellenére, hogy a részletekbe még bele se mentek a készítők. Azonban ahogy egyre inkább indult be (?) a film, annál inkább csapott át az egész egy Michael Bay féle látvány-orgiába. Számomra a zongorás jelenetig bezárólag a film egy nagyon erős nyolcason állt, viszont ami utána következett... egyszerűen az, ami az első 30 perc varázsát okozta, az a film végére teljesen elveszett...

Az Emlékmás valami eszméletlenül látványosra sikeredett. Ez tény. Viszont az a mondás, hogy jóból is megárt a sok, egy az egyben elmondható erre a filmre. Az utolsó 1 órában szinte négy Transformers filmre elegendő akciót láthattunk, ami ennek köszönhetően annyira érdektelenné vált, hogy számomra csak a fel-fel villanó robbanások és hangeffektek maradtak meg a film végéből.
Történet nem volt. Pontosabban de, volt egy zseniális történet, még 22 évvel ezelőtt, amiből a mostani remake-re csak az első 30 percre jutott valami. Annyira ellett felejtve az utolsó 1 órára az a dolog, amiért a főkarakterek küzdöttek, hogy nem viccelek, szó sem esett a film végén róla. Teljesen felesleges volt az egész felvezetés, hogyha a végére a készítők teljesen kidobták a kukába az egészet. Mintha két különböző filmet láttam volna.

Az eredeti filmet és a remaket teljesen felesleges egy lapon említeni, két utaláson kívűl a 2012-es kiadás nagy ívben letojta az elődöt. A szereplők közül szerintem Jessica Biel volt az, aki leginkább hozta az elvárt szintet. Colin Farrell helyére azonban szerintem egy sokkal karakteresebb színészt kellett volna találni, mert egyszerűen a filmben szereplő nőket erősebbnek éreztem mint őt. Ennek ellenére Kate Beckinsale karaktere volt a legnagyobb mélypont a filmben... hangosan nevetek, miközben e sorokat írom, ugyanis csak annyi maradt meg abból a karakterből -már a nevét sem tudom-, hogy csak jön a kamera felé, irdatlan komoly fejjel, egyre csak közeledik, és amikor felbukkan Farrell, hirtelen irányt vált és csak egy célja van: hogy kinyírja őt. Annyira nevetsége volt az egész, én már azt vártam, hogy mikor derül ki arról a nőről, hogy valójában egy robot, aki valamilyen módon mégis menstruál. Az a legviccesebb, hogy Beckinsale karaktere volt az, aki szinte az egész film során a főgonoszt képezte, legalábbis amíg fel nem bukkant Vilos Cohageen, akit Ronny Cox alakított. Ezt a "gonosz karaktert" leginkább egy remek filmes oldal szavaival tudnám jellemezni: még Hókuszpókban is több galádság volt.

A Total Recall egy látványfilm lett, ez itt a marha nagy igazság. A történet amilyen jól indult, annyira lesz bugyuta, vagy inkább lesz elfelejtve. A karakterekben semmi olyan sincs, ami miatt együtt tudnék érezni velük, vagy komolyabb szimpátiát tudnék mutatni. Azonban mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy Az Emlékmás összeségében nem rossz film. Ha valaki abban a tudatban nézi meg a filmet, hogy az első 30 percben valami elgondolkodtatót fog kapni, utána pedig epilepsziás rohamoktól kell rettegnie, talán az év egyik legjobb filmjét fogja kézhez kapni. Azonban ha valaki azt várja, hogy a 90-es elődnek egy remek újragondolását fogja látni, az hatalmasat fog csalódni.

Összegezve a "Total Recall" egy tökéletes pop-corn mozi lett (azért milyen jó fej vagyok, hogy nem azt mondom, hogy egy gyengécske remake. ;D), ami igazából bárkinek ajánlható. Ha a film fenn tudta volna tartani az első fél óra színvonalát, akkor számomra az év egyik legjobb alkotása lehetett volna. Talán engem az ilyen dolgok szoktak legjobban bosszantani, mikor valamiben ott rejlenek a lehetőségek, de érthetetlen módok azok ott maradnak, kihasználatlanul... Hatalmas potenciál, végül teljesen lehangoló végeredmény. Ennek ellenére én adok egy 6,5 pontot, a 10-ből. Hiányoztál Arnold bácsi...

Török Tamás

Tudom, mostanában nagyon elhanyagoltam a blogot, de mentségemre szóljon, filmekből sem bővelkednek a mozik mostanság. 28-tól viszont véget ér ez a rövidebb uborka-szezon, és jó pár -általam- elég erősen várt film fog megérkezni hazánkba. Igyekszem majd más dolgokkal is feldobni a blogot a jövőben, de szabadidő hiányában jóval kevesebb cikkre lehet majd számítani, mint nyáron. Remélem ettől függetlenül megmaradnak azok az olvasóim, akiknek tetszik a munkásságom. Szeretném megköszönni, hogy már majdnem 10, azaz tíz ezren látogatták meg ezt a kis blogot. Én érzem magamon a fejlődést, és mivel ezért kezdtem el azt egészet, én ezt nagyon pozitív dolognak tudom be, mint ahogy azt is, hogy egyre jobban élvezem a blog szerkesztését. Lényeg a lényeg, Október közepe felé ismét fellendül az oldal. Addig is köszönöm a türelmet mindenkinek, az Erő legyen veletek!

Stallone, Willis, Schwarzenegger, Norris, Lundgren, Van Damme. Csak pár név a sok közül. Komolyan, kell bárkinek is több ajánló annál, hogy megnézze ezt a filmet? Nagyon sokat vártam a The Expendables 2-től, ugyanis számomra az első rész teljesen jellegtelen volt, a második részre azonban úgy ültem be a moziba, hogy ennek aztán ütnie kell rendesen.

Az első rész több sebből vérzett. A Feláldozhatóktól senki nem vár egetrengető történetet, hatalmas csattanókat, ötletes dialógosukat, sokkal inkább egy adrenalinnal telepumpált, legendákkal teli ütős akció filmet. Számomra ezt az első rész messze nem tudta meg adni, visszaemlékezve, össz-vissz pár igazán maradandó jelenetre emlékszem. A pár alatt tényleg csak egy-kettőt értek. Ebből adódóan amikor meghallottam, hogy jön a 2. rész, teljesen hidegen hagyott... mindaddig amíg meg nem láttam a castingot és az előzetest. Nem gondoltam volna, hogy engem csupán a szereplőgárdával belehet ültetni egy filmre, de azt az eget, azért ez nem kis csapat. Szinte mindenkinek volt legalább egy kedvenc filmje kiskorában valamelyik legendától, és a második részben már tényleg csapatként láthattuk őket.

Azt, amit az első rész képtelen volt hozni, a második simán, csont nélkül, ezerszeresen felűlmúlta. Történet itt is csak annyi volt, hogy legyen valami, amire rátudják húzni az akciójeleneteket. Azokat az akciójeleneteket, amiket a néző gyermeki csodálattal és levegő nélkül nézett. A film nem viccelt, rögtön egy olyan eszméletlen, látványos és remekül megkomponált zúzással kezdett, hogy már akkor lehetett érezni, hogy ez aztán tényleg ütni fog, de úgy igazán. Egyszerűen nem tudom leírni, hogy mit éreztem akkor, mikor ezek a hősök egyszerre zúztak a mozivásznon, vagy amikor megjelent a már-már halhatatlan Chuck bácsi. Ennél gyengébb belépője senkinek se legyen! Az a jelenet az egész filmet jellemezte. Epikus, humoros, öniróniával teli és továbbra is brutális. Itt szerintem mindenki felejtse el a karaktereket, a színészek önmagukat játszották. Egyszerűen hatalmas ötlet volt, hogy Norris-szal elsütötték az egyik róla szóló viccet, a teremben már senki nem tudta, hogy most tényleg újjongjon vagy sírva nevessen örömében. A film tele volt ezzel az öniróniával, végig utalásokat hallhattunk a színészektől a másik filmjére, ami egyszerűen annyira emlékezetessé tette azokat a már ezerszer látott jeleneteket, hogy a Feláldozhatók 2 tényleg kiemelkedik a pop-corn mozi mezőnyből. Olyan egyszerű jelenetkre csorgattam a nyálamat, minthogy Schwarzi egy hatalmas stukkerrel sorozza az ellent. Annyira jó volt látni, hogy ezek a gyermekkori hősök még ma is ugyanolyan jól mutatnak a vásznon, mint anno.

Többek között azért véleményezek, mert a The Expendables 2 nem egy klasszikus értelemben vett film. Itt a történet teljesen lényegtelen, próbáltak belevinni a filmbe pár érzelgéssel teli részt, ami önmagában nem is lett volna baj, de szerintem senkit nem érdekeltek.
Egyszer tettem egy kijelentést, mi szerint én nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ki ül be úgy moziba, hogy "ki akarom kapcsolni az agyam". Nos, ezt a kijelentést ezennel érvénytelennek minősíteném, ugyanis számomra a Feláldozhatók 2 mutatta be 16 év után, hogy léteznek ilyen filmek. Ez az utólag elkeserítően kevés 1,5 fél óra tömény szórakozás volt. Tényleg nem tudok mást mondani, egyszerűen minden jelenetet imádtam. Ezt a filmet mindenkinek látni kell, akinek legalább az egyik legenda jelentett valamit gyerekkorában.

Összeségében a The Expendables 2 az idei év egyik legnagyobb moziélménye volt számomra, mindent megadott, amire előzetesben számítottam, sőt, még többet is. Parádés akció, ötletes és öniróniával teli beszólások a színészek között. Norris bácsi behozatala pedig alapjáraton remek húzás volt, de ahogyan azt csinálták, na az volt az igazi produkció. A Feláldozhatók 2 a maga nemében egy tökéletes film volt, de szerintem globális szinten is abszolút ütős, én nyugodt szívvel adok 9 pontot annak a filmnek, ami először "kapcsolta ki az agyam" a moziban és mutatta meg, hogy milyen az, amikor képtelen vagy levenni a szemed a vászonról. Stallone elég jól összehozta ezt a filmet, nagyon várom már a harmadik részt!

A bejegyzést én azzal a pár névvel szeretném zárni, akik egy igazi csapatot alkottak, nem úgy, mint az Avengers féle bohóc-alakulat.
Stallone - Statham - Willis - Schwarzenegger - Norris - Van Damme - Lundgren - Crews - Couture - Jet Li

Török Tamás

Hatalmas megtiszteltetés ért bennünket, ugyanis a MovieHeads 6., Ted-ről szóló részét a filmtrailer.hu szerkesztőjével, Miner-rel vehettük fel. Köszönjük a részvételt! Jó szórakozást a maratoni hosszúságú videóhoz!

Úgy gondoltam, hogy a címben szereplő három filmről nem is az, hogy lehetetlen, de teljesen felesleges lenne három különböző kritikát írni. A továbbiákban majd rájöttök, hogy miért gondolom ezt, viszont azt most leszögezném, hogy sokkal inkább véleményt fogtok tőlem hallani, mintsem kritikát. Az is lehet, hogy a továbbiakban egyre több kritika lesz, mert egyszerűen nem lehet minden mozifilmről teljes értékű írást készíteni, én pedig nem szeretnék hanyag módon, "csak hogy legyen valami" alapon összedobni valamit. Plusz bevallom, nem is mindegyik film érdemli meg, hogy annyira foglalkozzanak vele. Szóval, kezdjük az Apa ég!-el, ahol nem is a filmet, hanem sokkal inkább a vígjátékokról manapság kialakult véleményemet fogom megosztani veletek, szóval ez a poszt talán sokkal inkább fog hasonlítani egy klasszikus blog posztjához. :)

Apa ég! (That's my boy!)

Egyre inkább érzem azt, sőt, már nem is érzem, hanem tudom, hogy az amerikai közönség miatt egyre inkább terjednek el a "Testcsere", "Rossz tanár" és jelen esetükben az "Apa ég!" típusú, komédiának nevezett valamik. Egyszerűen nem értem, hogy mi változott meg az elmúlt években. Régen olyan vígjátékok születtek, amik anélkül is nevetettek, szinte anélkül, hogy akarták volna. Ezen kívűl voltak a családi vígjátékok is, amiket még akár tizedjére is szívesen néz meg az ember, mert volt bennük egy megmagyarázhatatlan báj. Nem fogok példákat felhozni, mert szerintem mindenki betudja ide helyettesíteni a saját filmjét az előbbi jelzők segítségével. Voltak azok a komédiák, amik már-már inkább drámába csaptak át, amellett hogy eleinte igazán viccesek voltak, és a film végére tényleg azt érezhettük, hogy kaptunk valamit. Most viszont felhoznék egy példát, egy példát mostani filmünk főszereplőjének "munkásságai" közül, amikor Adam Sandler még nem trágyának IS nehezen nevezhető filmekben szerepelt. A "Távkapcs" szerintem a modern világ egyik legnagyobb gyöngyszeme a vígjátékok között, ugyanis egyszerre volt vicces, egyedi és megható, de ami a legjobb az egészben, hogy valami olyat akart a nézőhöz eljuttatni, amit az ilyen Apa ég! szintű "filmek" soha az életben nem fognak tudni. Annak a filmnek még volt lelke, és véleményem szerint az amerikai film ipar nagyon rossz irányba halad a vígjátékok terén, mert ezek már csak tömeg termékek, mindegyik ugyanolyan: trágár, alpári, fantáziátlan és talán most jön a legrosszabb jelző: erőltetett. Igen, én is röhögtem néha a filmen, de végig az erőlködést éreztem, hogy igen, nekem itt most nevetnem KELL, mert a készítők azt mondták. Nem azért nevetek a filmen, mert hűdejó poénok vannak benne, hanem mert olyan sablonokat vonultat fel, amin a mindennapi életben is nevetek. Most akkor minek is nézzek ilyen filmeket, ha egy átlagos napon többet tudok röhögni?

Adam Sandler meg egyszerűen színésznek már nem nezvehető, régen olyan filmjei voltak mint "Az 50 első randi", az "Apafej" vagy a már előbb említett "Távkapcs". Azokban az időkben még a Happy Madison is tudott filmeket csinálni, de mostmár szégyen az egész. Ettől függetlenül, az Apa ég!  mai mércéhez viszonyítva egy tűrhető, vagy inkább úgymondom hogy egy emészthető vígjáték. Az a vicces az egészben, hogy ez az elmúlt pár év egyik legjobb legkevésbé rossz Adam Sandler filmje, és ez mindent elmond... a filmet valahol az 5-ös és 6-os pont közé tudnám betenni, de ez egy igazi vígjátékhoz mérve nulla. Egyébként ahogy végignéztem a mellettem ülő "hölgyeken", talán lehet tényleg velem van a baj, mert ők tudták, hogy mit kell csinálni a film alatt: minden 5. percben a hülye telefonjukon buzulták a Facebookot. Igazából akkor értettem meg a film célközönségét.

Merida, a bátor (Brave)

A "Merida, a bátor" annyira jól esett az Apa ég! után, mint egy falat kenyér. Én rajongok a Pixar műveiért, és az tény, hogy a hercegnő jelölt kislányról, Merida-ról szóló alkotásuk nem a karrierjuk csúcspontja, attól függetlenül, én ezt is ugyanúgy imádtam. A látvány egyszerűen lenyűgőző volt, a skótos-vikinges hangulat nálam abszolút favorit, a gyermeteg, maximálisan sablonos történet pedig nem volt zavaró, ugyanis ezt a mesét gyerekeknek és olyan felnőtteknek szánták, akik elfelejtettek pár, nagyon jelentős dolgot az életben. Utálom, amikor olyanokat olvasok, hogy semmi tanulság nem volt a filmben, vagy jellegtelen volt. Nem igaz! A Merida egy bájos, kedves és elgondolkodtató kis filmecske volt, ami a tökéletes ellentétje azoknak a lelketlen vígjátékoknak. Inkább ezerszer egy Merida, mintsem kétszer egy Apa ég!. A mesét teljesen felesleges lenne pontozni, mert ezt vagy átérzi az ember, vagy nem. Mindenkinek ajánlom, kivéve azokat, akik olyan sztereotípiákkal rendelkeznek, hogy "jajj, ez dedós" vagy "hülyeség, már ezerszer láthattuk ezt...", bár erősen kétlem (legalábbis remélem), hogy ilyen emberek nem is olvassák a blogot.

Ted

Ted. Vígjáték. Amerikai. 2012-es. Jöhet a kérdése, vajon ezt is lehúzom? Nem. A Ted próbálkozott, több kevesebb sikerrel. Olyan poénok voltak a filmben, amik tényleg viccesek, mert egy-egy karakter, itt leginkább Ted-re épülve nevettették meg az embert azzal, hogy természetesek voltak. Ez hiányzik manapság sok filmből, a természetesség. Én imádom a helyzet- és jellemkomikumokat, ebben a filmben pedig volt ezekből bőven. Persze, itt is előfordultak a már-már sajnos megszokott alpári poénok, a trágár beszéd meg kb. annyira természetes volt, mint manapság az internet. De a Ted-ben volt kreatívitás, ami nagyban köszönhető a Family Guy atyjának, Seth MacFarlane-nek. Ami leginkább meglepett, hogy a Ted a felnőttes poénok ellenére még aranyos is volt. Az a maci egyszerűen fantasztikusan kivolt találva, nagyon ütött a karaktere, én akár még egy Ted filmet megtudnék nézni, örömmel. A cameok meg egyszerűen hatalmasak voltak, volt itt Flash Gordon-tól kezdve a meleg Ryan Reynoldson át, a magyar fordításnak köszönhetően egy Família Kft-s poénig is. A Ted talán még reményt jelent a mai vígjátékok számára, bár mindegyik legalább ilyen színvonalú lenne. 7,5 pont, a 10-ből.

Szóval ez lett volna az én összegzésem erről a három filmről, vagy inkább a véleményemről, a mai vígjáték kultúráról. Ha valaki esetleg nem ért velem egyet, azt is megértem, de az én véleményem megmásíthatatlan.

(A napokban fog jönni az "Emlékmás" kritikám is, amiben a film mellett szintén igyekezni fogok valami fontosabb dolgot is boncolgatni.)

Török Tamás

A mai napon három, új MovieHeads résszel kedveskedünk Nektek, többek között egy ún. nulladik adással, melyben ha megkésve is, de egy rövid (tényleg rövid) bemutatkozást hallhattok. A másik két részben pedig az általam már "bemutatott" "Abraham Lincoln, a vámpírvadász" és a "Merida, a bátor" c. filmek kerülnek terítékre, előbbi egy új vendéggel, Jason-nel.

www.jason009.blog.hu
www.mkproject.blog.hu

U.i.: Az új borítóképünket nagyon köszönöm Tőkés Mihály barátomnak.

Abraham Lincoln nevét valószínűleg mindenki hallotta már. Az Egyesült Államok történelmének 16. elnöke és egyben egyik legjelentősebb alakja. 1860-as megválasztás előtt ügyvédként tevékenykedett, így lehetősége adódott felvennie a harcot a rabszolgaság ellen. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mégis mi köze van a vámpírokhoz? Hát, mostani filmünk egy igen érdekes szemszögből mutatja be Lincoln életét, s talán még válaszokat is kaphatunk: Abraham Lincoln, a vámpírvadász.

A történet gyakorlatilag Abraham önéletrajzát tárja elénk, egészen gyerekkorától kezdve követhetjük életét, melynek fordulópontja akkor jön el, mikor elveszíti édesanyját. A kis Abraham, anyja gyilkosai ellen bosszút esküszik, majd jó pár évvel később találkozik Henry Sturges-szel, aki feltárja előtte, hogy a vámpírok nem csak legendákban léteznek. Lassan, de biztosan, Abraham jogi és politikai teendői mellett igazi vámpírvadásszá érik.

Timur Bekmambetov és Tim Burton olyannyira kreatívan fűzi össze Abraham Lincoln valós életét ezzel a vámpíros dologgal, hogy néha már tényleg megfeledkeztem arról, hogy ez csak egy fikció. A vámpírok a filmben azokat testesítik meg, akik leginkább helyeslik a rabszolgák létezését, és eszük ágában sincs egy szabad országot létrehozni, ellenben Lincoln-nal. A film eleinte egy szokásos bosszúhadjárattal kezdődik, viszont ez egyre inkább egy nagyobb, forradalmi dologgá érik. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy a rendező mennyire zseniális munkát végzett a valóság és a fikció ősszefűzésével, ugyanis rengeteg történelmi pillanatot élhetünk meg a filmen keresztül, csak hogy egyet és talán a legfontosabb megemlítem, a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásának is szemtanúi lehetünk.

Én hiányolom az ilyen típusú filmeket, amik ennyire érdekes módon közelítenek meg egy-egy létfontosságú eseményt a történelemben. Valószínűleg Tim Burton közreműködésének is köszönhető, hogy a film egy meglepően egyedi hangulattal volt felruházva, annak ellenére, hogy az alapanyagot már láthattuk párszor. A látvány világ tökéletes volt, és a film maximálisan kihasználta a 3D adta lehetőségeket. A belassítások egyáltalán nem voltak erőltetettek, beteg módon öröm volt nézni ahogy lassítva fröccsent az a rengeteg vér egy-egy jelenetnél. A vámpírok tűntek elsőre egy kicsit furcsának számomra, bár én alapjáraton nem tudom komolyan venni őket, viszont a film végére azt mondtam, hogy teljesen beleillettek a képi világba. A zenei hangzásra is kellően a helyén volt, teljesen vissza adta azt az 1800-as évekbeli hangulatot, egy kicsit western-es fűszerezéssel.

A film Abraham Lincoln nevével van fémjelezve, ezért a fő kérdés az volt, hogy vajon mennyire reális a karakter viselkedése. Tekintsük félre attól, hogy az Egyesült Államok egyik legnagyobb elnöke vámpírokat kaszabol: Benjamin Walker olyan szinten volt Abraham Lincoln, mint Andrew Garfield Pókember, és ez nálam elég jót jelent. Szerintem főként akkor lehetett látni ezen a srácon, hogy mennyire tehetséges, mikor az idősebbik Lincoln-t alakította, elképesztő volt, mintha tényleg visszatért volna közénk az elnök úr. Igazából egyik színészre sem lehet panasz, de Walker volt az, aki a film sava-borsát adta.

Egy bajom volt a filmmel, hogy üresnek éreztem magát a történet. Rosszul fogalmazok, azzal volt problémám, hogy mikor kezd beindulni a film, utána már hirtelen a még jogot tanuló Abrahamből, egy képkockával később már az USA elnöke válik. Azalatt a 20-30 év során nem történik jóformán semmi? Persze, a film próbált visszautalásokat tenni, de teljesen világossá vált, hogy valakinek az egész életét nem olyan könnyű 2 órában bemutatni, főleg akkor nem, ha egy ilyen emblematikus figuráról van szó. Ezzel együtt a történet követhető volt és nem vált unalmassá.

Az "Abraham Lincoln, a vámpírvadász"-t leginkább egy szóval lehetne jellemezni: korrekt. Amennyire gagyinak tűnt az alapötlet, meg talán a trailer, annyira lett ütős maga a film. Nálam bőven ott van az év filmes meglepetései listámon, mert nagyon jól szórakoztam a film alatt. Akármennyire látom, hogy a sajtónak vagy éppen az IMDb-s közösségnek nem nyerte el a tetszését, és bármennyire is érzem magamat mostanában vajszívűnek, nem tudnék ennek a filmnek 8 pontnál kevesebbet adni. A történet érdekes, a hangulat egyedi volt és pár jelenet már-már a Transformers látványfilmeket verte meg. Aki egy jó filmet szeretne látni, az mindenképpen üljön be rá, nem fogja megbánni, főleg nem ebben az uborkaszezonban. Szóval, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász nálam a merészsége és hangulata miatt bőven megér egy 8 pontot, aki esetleg máshogy érez, az nyugodtan fejtse ki a véleményét.

Török Tamás

A nyaralásomnak hála, még jobb hangulatban tudom nézni a londoni közvetítéseket és szurkolni a magyar hősöknek! Ezúton is szeretnék gratulálni az eddig két arany és egy-egy ezüst és bronz érmet szerző magyar sportolóknak, persze a többieknek is szintúgy, akiknek nem jött össze a dobogós helyezés. Gyurta Danit szeretném külön "kiemelni", mert fantasztikus, világcsúcs idővel nyerte meg a ma esti futamot az Aquatic Center-ben!

HAJRÁ MAGYAROK!!!

Mivel jól megérdemelt nyaralásomat töltöm, így nem igazán van időm filmeket nézni, habár jól időzítettem, ugyanis az évenkénti uborka szezon most ért el a mozikba. Sebaj, addig mindenki élvezze a nyár hátralévő 30 napját, aztán 1-2 hét múlva már belehet ülni a "Ted"-re. Hogy teljes legyen a poszt, ide csatolnám Lindsey Stirling legújabb videóját, amiben az Operaház Fantomja főcímdalát dolgozza fel, a szokásos bájával és tökéletességével. Emellett még a klipet is ő rendezte, szóval tényleg egy zsenivel van dolgunk.

Mester hármas! A legújabb adásban Christopher Nolan Batman trilógiájának befejező részét vettük górcső alá, rendhagyó módon most csak Mick és jómagam. Jó szórakozást!

mkproject.blog.hu