Végre! Lehet, hogy eljött számomra az a megváltás, amit a látványfilmek terén vártam. A Tűzgyűrű ugyanis tényleg nem szól másról, mint hatalmas robotok gigantikus szörnyekkel való csatájáról, és ennyi. Igen, csakhogy a film a már-már paródikus humorával, és magával a stílusával egyértelműen a tudtunkra adta, hogy egy pillanatig sem veszi komolyan magát a Tűzgyűrű, egyszerűen két óráig szórakoztatni akar a maga sablonos módján, de teljes sikerrel!

Korábbi cikkjeimben már kifejtettem, hogy én egyáltalán nem vagyok vevő a látványfilmekre, mert számomra nem fér össze az úm. "agykikapcsolás" a vérkomoly körítéssel. Persze, voltak már eddig is kivételek, de én mégis, már az első trailer óta arra számítottam, hogy a Tűzgyűrű fogja megmutatni, hogy hogyan is kell ezt csinálni. Őszinte leszek, nem feltétlen ért fel az elvárásaimhoz a film, de a szórakoztatás abszolút megvolt. Meg is indoklom, hogy miért.

A történetre mondhatnánk, hogy bugyuta, én viszont úgy fogalmaznék, hogy egyszerű. Az idegeneket mindenki a fejünk felől várja, ám valójában a föld alól, egy dimenziógyűrűn át érkeznek a dinoszauroszokra (nem véletlen) hajazó szörnyek, a kaijuk. Az emberek pár év után rájönnek, hogy egy módon vehetik fel a versenyt ezekkel a monstrumokkal, mégpedig hogy a legnagyobb nemzetek összefognak(!), és együttesen építenek legalább ugyanakkora monstrumokat. Egy új korszak indul el az emberiség történelmében a gigászi gépek, mint pl. a végül eredeti, nem lefordított nevén meghagyott Gipsy Danger, Cherno Alpha vagy éppen a Striker és azoknak pilótái gyakorlatilag celebekké válnak. Minden egyes masinát két pilóta irányít a driftelés segítségével, ami annyit takar, hogy mindkét pilóta egy-egy agyféltekéjével kapcsolódik a géphez, hogy eloszlassák az irányítással való megterhelést. Ez egy meglepően jó ötlet a filmtől, ami végül nem kapott akkora szerepet, mint ahogy azt vártam volna, de színezésnek mindenesetre jó volt. Szóval a celeb élet, és az első sikerek során az emberek könnyedén visszaűzik a kaijukat a föld mélyére. Ám ez a siker nem tart sokáig, és a masinákat biztosító Jaeger program finanszírozása is komolyan veszélybe kerül. Eközben a szörnyek is egyre komolyabb erőket mozgosítanak.

Leírva ez a történet még jól is hangzik, de megnyugtatok minden látványfanatikust, hogy minimális sztori lesz a filmben, a csavarokat pedig már kismilliószor láttuk. Ámde! A Tűzgyűrű nem is akar többet nyújtani annál, minthogy szórakoztatóan és stílusos módon bemutassa, hogy hogyan kezelnénk egy ilyen apokalipszist. Guillermo del Toro eddig számos zseniális filmben vállalt szerepet, főképpen rendezőként, ám a Tűzgyűrű messze nem mondható olyan komoly hangvételű produkciónak, mint az eddigiek, ezért is volt számomra megdöbbentő, hogy mennyire magába szippantott a film laza hangulata, tehát mostmár tudjuk, hogy del Toro ehhez is ért. 

Az objektivitás fényében el kell, hogy mondjam, hogy milyen fájdalmasan bugyuta párbeszédek voltak a filmben, és a színészek sem álltak mindig a helyzet magaslatán. A "fordulatok" és a karakterek közti feszültségek tényleg a lehető legsablonosabb recept alapján íródtak meg, ami miatt viszont ez egyértelmű jele annak, hogy a film nem akart többet markolni a kelleténél az az, hogy del Toro volt a rendező. Ha valaki, akkor ő pontosan tudta, hogy ezek mennyire gagyi és végtelenül unalmas dolgok, ám mindezeket a lehető legfontosabb szemponttal ellensúlyozta, a hangulattal.

Mikor megjelentek a vásznon azok az orbitális méretű masinák és a brutális a szörnyetegek, nem tudom miért, de minden egyes alkalommal önkéntelenül egy mosoly ült ki a számra, mert felhozta bennem azokat az ösztönöket, amik egy négy éves kisfiúban lapulnak. Nem tudom, hogy mennyire kell ezt elmondani, mert a trailerekben már mindenki látta, hogy a harcjelenetek egész egyszerűen elképesztően néztek ki. A 3D is teljesen jól működött együtt a filmmel, bár igaz, hogy az alapvető térhatáson kívűl nem adott hozzá komolyabb pluszt az élményhez, de ez annak tudható be, hogy a látvány önmagában is bámulatos volt. Tényleg azt kérdezgettem magamban, hogy ennél hova tovább? Lehet már ennél komolyabb látványt összehozni? Szerintem mostmár tényleg a határokat feszegetik Hollywood-ban. Visszatérve, nem tudok mást mondani a látványról, egyszerűen hibátlan. A harcjelenetek remekül megvoltak rendezve, ám én kicsit sajnáltam, hogy Gipsy Danger-en kívűl a többi masina nagyon minimális szerepet kapott. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy hatalmas hibának bizonyult...

A Tűzgyűrű megcsinálta azt, amit én imádok és egyben nagyon régóta várok. A nemzetek közti összefogást. Mindig is oda voltam az összefogás bármely változátaért, talán mióta a tünde erősítés megérkezett Helm Szurdokba, vagy nem tudom... annyi a baj, hogy a Tűzgyűrű ezt pont annyira valósította meg, hogy kiváltsa bennem az ezzel kapcsolatos hiányérzetett. Igen, láthattuk, hogy az amerikaiak, japánok, oroszok és a többi nagyhatalom mind-mind összefogott, és pár perc erejéig még robotba is szálltak. De a fenébe is, ez nekem nagyon kevés volt. Megint elveszett az egész az Amerika-központúságba. Nem tudom kifejezni, hogy mennyire libabőrös leszek, mikor egy epikus harc közepette meghallok egy japán parancsot, vagy éppen egy orosz odaszólást. Egyszerűen megveszek az ilyen dolgokért, talán pont ezért, mert szerintem ez a "téma" egy remek alapanyag lenne, mégis hiánycikk a piacon... a Tűzgyűrű elhúzta a mézesmadzagot, majd végül semmi... kár.

A látvány mellett a hangzás vitte a prímet. Hú, emberek... ritkán járok Corvin moziba, szóval lehet, hogy ez az ő szokásuk, de majdnem megsüketöltem. Komolyan mondom. Tény, hogy brutális volt a hangzásvilág, de a magas hangok egyszerűen bántották a fülemet. Hihetetlen megkönnyebbülés volt, amikor megszólalt egy jó kis mély basszus. Én ezt inkább betudom a mozi "hibájának", de ettől függetlenül is szenzációs hangzást hoztak össze a srácok. Amikor a monstrumok a háborgó tenger közepette összecsaptak az tényleg az olyan jelenetek közé tartozott bele, ami miatt a Tűzgyűrű letudta küzdeni a látványfilmekkel kapcsolatos undoromat és sikerült elverekednie magát a szívemig. A zenei felhozatal végig egy kaptafára épült, de valami brutálisan jóra sikeredett az egész, nagyon fülbemászó. Ramin Djawadinak fekszenek az ilyen típusú filmek. 

A színészi teljesítményt szándékosan hagytam a végére, mert valójában elég kis szerepet kapott ez a szempont a film során. A Gipsy Danger két driftere, Charlie Hunman és Rinko Kikuchi produkciójának szintjét egy iskolás előadásban is felfedezhetjük. Persze lehetséges, sőt biztos, hogy az összképen rontott a borzalmas magyar szinkron. Kikuchi karaktere, Mako önmagában is... hogy fogalmazzak... meglehetősen érdekes jelenség volt, nem feltétlen a jó értelemben, de az a túljátszjós, teljesen természetellenes hang amit ő kapott, egyszerűen idegtépő. Amikor mindenki a saját hangján szólalt meg (a japán nyelvnek köszönhetően, többnyire) akkor ez a frusztráció teljességgel megszünt, viszont sajnos nem sok ilyen pillanat volt. Szóval aki teheti, az feliratosan nézze meg a filmet. Szóval a két fiatal mellett itt volt még Idris Elba is, aki a komolykodó parancsnok szerepét hozta, aminek ebben a filmben nem igazán volt létjogosultsága, de az összképen azért nem rontott. A film legjobb karakterei egyértelműen az egymásnak megállás nélkül ellentmondó két zseni, Dr. Newton Geiszler és Gottlieb volt, akiket színészeik a lehető legerőltettebb és legszínpadiasabb módon keltettek életre, viszont miután valaki megnézi a filmet, az pontosan tudni fogja, hogy ez így volt tökéletes. A Tűzgyűrű legemlékezetesebb jelenetei ehhez a két figurához köthetőek. A poénok, amiket a film során elkövettek nagyon feldobták a hangulatot, és egy komoly fricskát odavágtak a sok komolykodó látványfilmnek. Ron Perlmant se felejtsük el, aki del Toro hű társa, de maradjunk annyiban, hogy a Tűzgyűrűben kb. 5 percet ha vászon volt, viszont a stáblista utáni jelenet mindenképp méltó lezárása volt a filmnek. 

Összességében a Tűgyűrűről a technikai megvalósításon kívűl jó dolgot nem lehet mondani, ennek ellenére is remek kikapcsolódást nyújtott. Igaz, hogy nem feltétlen hozta azt a szintet amit előzetesben elvártam volna, viszont itt tényleg nem volt érezhető az a nevetséges görcsösség mint a Transformers szériában, és nem is akart világmegváltó gondolatokat közölni velünk, hanem sokkal inkább egy kisgyermek imádata jött át a filmen keresztül. A Tűzgyűrű egyszerűen menő volt. Egyszer moziban mindenképp érdemes megnézni, de megkockáztatom, hogy a hatás már egy otthoni rendszeren keresztül annyira nem ütött volna. 7/10

Török Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.