Megjelent az idei második FilmMagazin, azaz a februári szám. Ahogy az lenni szokott, most is minden aktuális film kivesézésére sor került, én pedig ismét egy filmklasszikust próbáltam közelebb hozni azokhoz az olvasókhoz, akik esetleg még nem látták David Fincher egyik, ha nem a legjobb filmjét, a Harcosok Klubját. A cikkem az 50. oldaltól olvasható, bár a szám összes írását ajánlom. :)

(A cikk egyszerűsített formában a továbbra kattintva megtekinthető.)

Harcosok Klubja

Káosz, pánik, szappan. 

Nagyon ritkán van ennyire nehéz dolgom egy filmmel, mint a Harcosok Klubjával volt. David Fincher filmje azon szűk csoport egyike, ami minden hobbi- vagy éppen profi kritikust arra késztet, hogy a film alárendeltje legyen, s a lehető legnagyobb alázattal írjon arról. Habár a klub első szabálya az, hogy nem beszélhetünk róla, nekem ezt most meg kell szegnem.

A történet nem hétköznapi.  Jack (vagy inkább nevezzük "a Narrátor"-nak) nem igazán tud mit kezdeni az életével, míg elkezd járkálni különféle terápiás csoportokba, meglehetősen érdekes okok miatt. Eközben megismerkedik Tyler Durdennel, akivel végül szorosabb kapcsolatba fog kerülni, és közösen létrehozzák a Harcosok Klubját, ahova eleinte bárki beléphet, és barátiasan összeverheti a másik fejét, ezzel feloldván mindennapi feszültségeiket. Persze a klub valójában sokkal komolyabb eszméket is képvisel, amit főképp Tyler férfias ideológiájú viselkedése szül. Tyler és Jack kapcsolata részben aköré épül, hogy a semmiből felbukkant srác férfit akar faragni az életével semmit nem kezdő Jackből. A film előrehaladtával egyre csak gyarapodik a meg nem válaszolt kérdések száma, és ezzel együtt a káosz is nőni kezd, ahogy a Harcosok Klubja világszintű méreteket ölt.

A történetet írásban átadni nem nagyon lehet, ugyanis az egész sokkal többrétűbb, mint amilyennek először tűnhet. Chuck Palahniuk azonos című regényében olyan társadalmi problémák kerültek górcső alá, amiket a film is a lehető leghatásosabb módszerekkel próbál (sikerrel) a néző tudtára adni. Tyler karaktere az, aki ezekre a kérdésekre rávilágít, és igyekszik megmutatni a helyes utat Jacknek, akin remekül végigkövethető, hogy milyen az, amikor egy teljesen hétköznapi srác összefut egy rebellis és egyben teljesen zseniális gondolkodású emberrel.

"Amit birtokolsz, az birtokba vesz."

A dialógusokban rejlik a film minden varázsa. Persze, egy ilyen típusú filmnél ez már szinte elvárható, de David Fincher szerintem megmutatta, hogy méltán tartják a jelenkor egyik legjobb rendezőjének. A Tyler és Jack között elhangzó, olykor pár szavas mondatoknak is akkora jelentősége van, amit néhány mai film sem tud átadni, még két óra alatt sem. Magának a klubnak is az a célja, hogy felébressze a társadalmat. Egyre ritkábbak az ilyen, enyhén lázadó jellegű filmek, és ez elég nagy gond. Fincher annyira elegánsan, burkoltan ábrázolta ezzel a filmmel, hogy mit gondol a világról, hogy ez példát mutathatna mindenkinek. A mai világ megszokott, elnyomó rendszeréből a filmkészítés egy tökéletes út arra, hogy kizökkenjünk és tiltakozzunk.

Fincher tökéletesen ráérzett arra, hogy kiket kell szerződtetni ahhoz, hogy a regény által kreált karaktereket remekül tudják életrekelteni. Az általam (eddig) nem igazán kedvelt Edward Norton és Brad Pitt egyszerűen lehengerlő párost alkot. Pittnek szerep ennyire még nem állt jól, és ez Tyler karakterén is érződött, ugyanis látszott, hogy a színész olykor-olykor saját személyiségét is belerakja a karakterébe. A film egyik negatívuma azonban az, hogy a finálé közeledtével Tyler az eleinte zseniális eszméit egyre durvább, sokkal inkább az értelmetlen agresszióra cserélte fel, és ezzel mutatva próbált eredményt elérni, ami miatt nálam a film végére Tyler elvesztette azt a szimpátiát, ami az első 1,5 órában kialakult.
Edward Norton nagyszerűen működött Jack-ként és Narrátorként is. Annak ellenére, hogy már-már mentoraként tekintett Tylerre, képes volt szembeszállni vele, s ilyenkor gyakran Jack ellenvéleménye volt az, ami úgy egészítette ki Tyler gondolatát, hogy az még napokig a néző fejében örlődhet. Emellett Jack pontosan az a karakter, akivel bármelyik néző azonosulhat. Alapvető emberi tulajdonság, hogy soha nem vagyunk elégedett a jelenlegi életünkkel, a változástól viszont valamiért óckodunk. Jack is ugyanígy volt ezzel, Tyler azonban megadta azt a lökést, ami ahhoz kellett, hogy végre elinduljon a férfivé válás útján, s kezébe vegye saját sorsát.

Itt volt még nekünk Marla is, akit Jack egy terápiás gyűlés alkalmával ismert meg, és viszonylag közel került az ismeretlen nőhöz. Helena Bonham Carter szerintem mindig is egy kicsit az alulértékelt színésznők közé tartozott, pedig nagyon ritka, hogy egy ilyen karakteres színésznő a legkülönbözőbb karaktereket is úgy játssza al, hogy szinte természetesen viselkedik.

Érdemes megemlíteni, hogy a címmel ellentétben a harc, mint fizikai tevékenység csak másodhegedűs a történetvezetésben, itt inkább a belső küzdelmekre kell gondolnunk. Voltak persze a filmben bunyós jelenetek, amik természetes módon kerültek rögzítésre, kamerarángatás és egyéb hatásvadász elemek nélkül, amit én nagyon tudtam értékelni.

A Harcosok Klubja a történetnek és David Finchernek köszönhetően megelőzte a korát. A rendezést, vágást és a zenéket nem hogy '99-ben, de szerintem most is nyugodtan tekinthetjük példaértékűnek. A film első 10-15 percében érdemes egy pillanatig sem pislogni, ugyanis egy-egy képkockányira felfog bukkani néha egy alak, amit először nem tudunk hova tenni, hogy most ez egy filmhiba volt-e, vagy tudatos vágás, majd nem sokkal később mindenre választ ad a film. Tyler éjszakánként mozigépészként dolgozik, és olykor felnőtt tartalmú képkockákat vág be a Hófehérke, vagy más mese vetítése alatt. Én ilyen ötlettel még nem nagyon találkoztam, és a film hemzseg az ehhez hasonló zseniális gondolatoktól, amik igazán különlegessé teszik a Harcosok Klubját. Úgy érzem, hogy Fincher filmje az idő múlásával egyre aktuálisabb és egyre elgondolkodtatóbb lesz, és talán ez az, amit nem lehet tanítani, hogy valaki valami igazán maradandót adjon a világnak.

(Spoiler következik) A film a vége felé egyre zseniálisabb és zseniálisabb lesz. Ahogyan azt már az elején is lehetett sejteni a jelekből, hogy pl. Marla és Tyler soha nem tartózkodnak ugyanabban a szobában, kiderül, hogy Jack és Tyler valójában ugyanazon személy. Jacknek (vagy Tylernek) gyakran vannak emlékezetkiesései, amikor éppen felébred egy számára ismeretlen helyen, és nem is emlékszik, hogy hogy került oda, valószínűleg akkor éli az életét Tylerként. A filmről legalább annyi elmélet van fent a neten, mint ahányan eddig láttak. Egyesek szerint Marla sem volt valóságos, mindössze Jack érzelmi kivetülései, vágyai voltak a nő. Jack tudatalatti, világmegváltó szándékai is rengeteg kérdést szültek, amik szerencsére nem mondhatni, hogy megválaszolásra kerülnek a film végére. A nyitott befejezéseket nagyon sokan rosszul használják, viszont Fincher pontosan tudta, hogy ahhoz, hogy a Harcosok Klubja a történelem egyik darabkájává váljon, gondolkozásra kellett hogy késztesse a nézőt, amit a (szerintem) nyitva hagyott befejezéssel be is biztosított.

A Harcosok Klubjához hasonló filmek ösztönöznek mindig arra, hogy gondoljam újra a kedvenc filmjeimből álló listámat, ugyanis az ilyen alkotások kitörnek a filmkészítés standard korlátaiból, és megmutatják, hogy igazán komoly dolgokat lehetséges a lehető legszórakoztatóbb formában is feldolgozni. Én még két hét távlatában is éppen csak, hogy nagyjából kihámoztam a film értékeit, de szerintem minden egyes újranézés alkalmával újabb és újabb élményekkel fogok gazdagodni.

Török Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.