Szeretnél eljutni Párizsba, esetleg együtt vacsorázni az egyik kedvenc színészeddel? Bánod, hogy nem tudtál kijutni kedvenc futball csapatod egyik döntő meccsére? Semmi baj, a Rekall majd segít! Egy kisebb módosítás az agyadban itt, egy apróbb változtatás ott, és máris tökéletesen élethű emlékekkel álhatsz fel a műtőszékből... a mellékhatások garantáltak.

Szerintem nincs olyan film szerető ember, aki ne hallott volna már az 1990-ben Paul Verhoeven rendezése által megjelent "Total Recall" c. filmről. Douglas Houser Quaid (Arnold Schwarzenegger) egy nap igénybe vette a Rekall szolgáltatásait, azonban mint később kiderült, nem ez volt az első eset, hogy kicsit megbolygatták az emlékeit. Miután Quaid rádöbben arra, hogy ki is ő valójában, útja a Marsra vezet, ahol felveszi a harcot azzal a gengszterrel, aki teljesen tönkretette életét.

Remake-ünk története durván addig a pontik egyezik az eredeti történetével, amíg Quaid a Marsra utazik. Azonban szerintem ezzel semmi baj sincs, ugyanis a 2012-es Total Recall egyik mentőöve a felvezetés volt. Remek volt a Len Wiseman rendező által elképzelt jövőkép ötlete, és annak megvalósítása. A szegények és gazdagok közti különbség a jövőben méginkább megnő, ugyanis a szorgalmas, dolgos emberek a Föld magján át vezető kabin által jutnak el munkahelyükre, ahol a még mindig "remek" vezetőinknek termelik a zsetont. Meg a magánhadseregüket... azt hiszem.

Én még a film első vetítéseikor láttam a Total Recall-t, azonban az itt a legnagyobb baj, hogy már szinte alig emlékszek a film -számomra- legerősebb pontjára. Most nagyon in medias res módjára írok, tudom, de egyszerűen bosszantó, amit ezzel a filmmel műveltek. Az első 30 -talán egy kicsit több- perc számomra hibátlanra sikeredett. Elképesztő volt az a Hong-Kong-os és egyben New-York-os városkép ami a szemünk elé tárult. Remekül volt bemutatva az átlag ember élethelyzete is, annak ellenére, hogy a részletekbe még bele se mentek a készítők. Azonban ahogy egyre inkább indult be (?) a film, annál inkább csapott át az egész egy Michael Bay féle látvány-orgiába. Számomra a zongorás jelenetig bezárólag a film egy nagyon erős nyolcason állt, viszont ami utána következett... egyszerűen az, ami az első 30 perc varázsát okozta, az a film végére teljesen elveszett...

Az Emlékmás valami eszméletlenül látványosra sikeredett. Ez tény. Viszont az a mondás, hogy jóból is megárt a sok, egy az egyben elmondható erre a filmre. Az utolsó 1 órában szinte négy Transformers filmre elegendő akciót láthattunk, ami ennek köszönhetően annyira érdektelenné vált, hogy számomra csak a fel-fel villanó robbanások és hangeffektek maradtak meg a film végéből.
Történet nem volt. Pontosabban de, volt egy zseniális történet, még 22 évvel ezelőtt, amiből a mostani remake-re csak az első 30 percre jutott valami. Annyira ellett felejtve az utolsó 1 órára az a dolog, amiért a főkarakterek küzdöttek, hogy nem viccelek, szó sem esett a film végén róla. Teljesen felesleges volt az egész felvezetés, hogyha a végére a készítők teljesen kidobták a kukába az egészet. Mintha két különböző filmet láttam volna.

Az eredeti filmet és a remaket teljesen felesleges egy lapon említeni, két utaláson kívűl a 2012-es kiadás nagy ívben letojta az elődöt. A szereplők közül szerintem Jessica Biel volt az, aki leginkább hozta az elvárt szintet. Colin Farrell helyére azonban szerintem egy sokkal karakteresebb színészt kellett volna találni, mert egyszerűen a filmben szereplő nőket erősebbnek éreztem mint őt. Ennek ellenére Kate Beckinsale karaktere volt a legnagyobb mélypont a filmben... hangosan nevetek, miközben e sorokat írom, ugyanis csak annyi maradt meg abból a karakterből -már a nevét sem tudom-, hogy csak jön a kamera felé, irdatlan komoly fejjel, egyre csak közeledik, és amikor felbukkan Farrell, hirtelen irányt vált és csak egy célja van: hogy kinyírja őt. Annyira nevetsége volt az egész, én már azt vártam, hogy mikor derül ki arról a nőről, hogy valójában egy robot, aki valamilyen módon mégis menstruál. Az a legviccesebb, hogy Beckinsale karaktere volt az, aki szinte az egész film során a főgonoszt képezte, legalábbis amíg fel nem bukkant Vilos Cohageen, akit Ronny Cox alakított. Ezt a "gonosz karaktert" leginkább egy remek filmes oldal szavaival tudnám jellemezni: még Hókuszpókban is több galádság volt.

A Total Recall egy látványfilm lett, ez itt a marha nagy igazság. A történet amilyen jól indult, annyira lesz bugyuta, vagy inkább lesz elfelejtve. A karakterekben semmi olyan sincs, ami miatt együtt tudnék érezni velük, vagy komolyabb szimpátiát tudnék mutatni. Azonban mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy Az Emlékmás összeségében nem rossz film. Ha valaki abban a tudatban nézi meg a filmet, hogy az első 30 percben valami elgondolkodtatót fog kapni, utána pedig epilepsziás rohamoktól kell rettegnie, talán az év egyik legjobb filmjét fogja kézhez kapni. Azonban ha valaki azt várja, hogy a 90-es elődnek egy remek újragondolását fogja látni, az hatalmasat fog csalódni.

Összegezve a "Total Recall" egy tökéletes pop-corn mozi lett (azért milyen jó fej vagyok, hogy nem azt mondom, hogy egy gyengécske remake. ;D), ami igazából bárkinek ajánlható. Ha a film fenn tudta volna tartani az első fél óra színvonalát, akkor számomra az év egyik legjobb alkotása lehetett volna. Talán engem az ilyen dolgok szoktak legjobban bosszantani, mikor valamiben ott rejlenek a lehetőségek, de érthetetlen módok azok ott maradnak, kihasználatlanul... Hatalmas potenciál, végül teljesen lehangoló végeredmény. Ennek ellenére én adok egy 6,5 pontot, a 10-ből. Hiányoztál Arnold bácsi...

Török Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.