Mint említettem a blog bemutatkozó szövegében, régebbi filmeket is szeretnék "elemezni", de ennek célja inkább azok bemutatása, hogyha valakinek esetleg kimaradt pár gyöngyszem az életéből, akkor felhívhassam rá a figyelmét. Emiatt egy új rovatot indítottam, ami stílszerűen a RetroMánia névre hallgat. Az első alany nem más, mint 1998 egyik kultusz filmje (számomra az volt :)) a "Rock and Roll szamuráj" (Six-String Samurai).

Előre leszögezném, hogy a Rock and Roll szamurájt, mint filmet, TILOS teljesen komolyan venni, ugyanis az egésznek van egy paródia beütése, amit azonban nem visznek túlzásba, és a filmnek attól függetlenül van egy bizonyos komolysága.

A történet roppant egyszerű, de már alapjáraton is szórakoztató. Az elképzelt távoli jövőben az oroszok egy atomháborúban győznek az amerikaik felett, Elvis azonban még mindig él, és ő Las Vegas királya. Egyik nap azonban jön a hír, hogy Elvis meghalt, és Vegasnak új királyra van szüksége.
Ekkor jön képbe a magányos-farkas típusú rocker, Buddy (Jeffrey Falcon), aki elindul Vegas felé, remélvén, hogy ő lesz az új király!

Buddy útja elején megment egy szegény kisfiút, akinek megölték az édesanyját, innentől kezdve pedig hősként nézz a zord külsejű férfira, és kénytelen lesz követni őt. Buddy eleinte csak teherként tekint a kisfiúra, akit Justin McGuire egyébként meglepően jól alakít, és tényleg egy szerethető kissrác lesz belőle. Azonban ahogy telik az idő, és egyre több kalandon vannak túl hőseink, Buddy -mint ahogy az lenni szokott- megszereti a fiút, és már-már fiaként tekint rá.
Ezt igyekszenek kihasználni a heavy metal sötét és arctalan harcosai, akik a film végéig üldözik Buddyékat, hogy végleg kiírtsák a Rock and Rollt a világból. 

A filmnek van egy olyan zseniális hangulata és bája, ami számomra tényleg a 90-es évek egyik kultfilmjévé teszi. Tényleg végig izgulunk a két hősért, akik valami hihetetlen jellemfejlődésen mennek keresztül a film alatt, és talán emiatt érezzük őket valódi személyeknek.

Muszáj megemlíteném a zenéket, amiket a Red Elvises rockabilly banda biztosít, ugyanis ezek a számok adják a film lelkét. Vannak kellően humoros, mulatósabb számok (pl.: a "The hungarian dance" ^^), vagy komolyabbak, mint a film végi trackek egyike. 
Hamár az ending, sikerült egy olyan csattanót összehozniuk, ami egyszerre mosolyogtatja, és "síratja meg a nézőt. Óriási piros pont.

Tényleg csak jót tudok mondani a filmről, mert egyszerűen annyira egyedi az egész, hogy minden hülyeségével együtt is egy maradandó élményt okoz, amit szerintem mindenkinek látnia kell, főleg ha az illetőnek rocker szíve van.

Török Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.