Blade468 2014.04.07. 18:18

I'll be back

Van még itt valaki? Nos, ha valahol, még ha kimondatlanul is, de elhangzott egy igenleges válasz, akkor már elmondhatja magáról az illető, hogy többet foglalkozott a bloggal az elmúlt időkben, mint én. Nincs különösebb kifogásom, őszinte leszek: azt az időt, amit még régebben a…

A hagyományaink szerint decemberben az előre-, míg januárban a visszatekintés kapja a főszerepet, úgyhogy ennek szellemében most is elkészítettük grandiózus évértékelésünket. Az anyag ezúttal 24 oldalon terpeszkedik, és a CineStar, valamint a FilmMagazin munkatársainak a…

2013-ban szinte pontosan annyi filmet ültem végig, mint amennyit egy évvel előtte, tehát borzasztóan keveset. Nem tudom, hogy ez minek tudható be, de két nappal ezelőtt pontosan ugyanannyin állt a számláló mint anno (65), így december utolsó napjára még beiktattam két filmet, csak…

Elképesztő, hogy megint itt az év vége, hiszen mintha csak tegnap lett volna, hogy az év első számát tervezgettük, ma meg már 2013 utolsó főszerkesztői bevezetőjét írom. Persze olyan hajtás mellett, mint amilyen a FilmMagazin lapszámainak az elkészítése során lenni…

E hónapra annyi tartalom jutott a magazinba, hogy egész egyszerűen lusta vagyok összeírni. Rendhagyó módon nem egy, hanem két borítóval jelentkezünk, az elsőn Loki pózol egy szépet, ezzel a Marvel rajongóknak kedveskedünk egy kicsit, ám az önjelölt Kiválasztottak se búsoljanak,…

Kevés számomra izgalmasabb történelmi korszakot tudnék felsorolni, mint az amerikai hatvanas évek. Hihetetlen az a hangulat, ami belengte azokat az időket, persze ma már csak képeken, filmeken és videojátékokon keresztül van lehetőség ezt megtapasztalni. Pont a téma…

Itt az ehavi FilmMagazin, ám mielőtt belemennénk a részletekbe, tartozok egy "vallomással". Az elmúlt időben alaposan megcsappant az igazán friss cikkek száma a blogon, és most hivatkozhatnék időhiányra, de az az igazság, hogy mivel többnyire amikor eljutok moziba, akkor olyan…

"Valaki azt írta egyszer, a pokol az értelem tehetetlensége." 1980- Az egyik kedvenc filmtörténelmi időszakom. Lehet, hogy ez így meglepően hangzik, de ezekben az időkben rengeteg olyan film született, amelyekre a mai napig iránymutatóként tekint számos rendező. Innovatív ötletek,…

Életkoromból adódóan számomra elég ritka, hogy egy 60-as évek elején készült film az első perctől kezdve lekösse a figyelmemet és képes legyen magába szippantani. Értelemszerűen nem ebbe a filmkészítési korba születtem bele, így önkéntelenül is, de teljesen mások az…

Semmi sem szolgáltathat jobb alapot egy film számára, mint egy, már a való életben is megtörtént esemény, s ezen események közül, a háború gyakorta kiemelkedik. Számos film dolgozta már fel a második világháború borzalmas eseményeit, azonban a Schindler listája messze…

(Igen, már ez a cikkem is olvasható volt korábban a blogon közvetett formában, de úgy érzem, hogy ezek a klasszikusok megérdemlik a "külön figyelmet" is.) Tizenkét dühös ember Az emberek többsége valószínűleg azt mondaná, hogy nem lehet egy fordulatos, izgalmas és…

Az ember a "A kötél" c. film hallatán már a felvezetőben is rögtön a cselekményt és a fantasztikus párbeszédeket ecsetelné, annak ellenére, hogy valamivel el kell indítani a cikket. Egyáltalán nem túlzok, ha Alfred Hitchcock alkotását minden idők egyik legnagyobb klasszikusának…

Nyugodt szível állíthatom, hogy szeptemberben minden lehetséges témát kiveséztünk a magazinnál. Az exklúzív háttércikkek mellett a szerkesztőséget alaposan megosztotta a Ben Affleck alias az új Batman ügy, emellett a blogon már olvasható „feliratos filmeket a…

*Életjel* Nos, az utóbbi időben eléggé eltűntem. Ennek több oka is volt, de az egészet lerendezhetjük azzal, hogy lusta vagyok. Pontosabban voltam. Mentségemre szóljon, ez a nyár kicsit visszavetette a lelkesedésemet az idei évvel kapcsolatban, már ami a filmeket illeti. Ennek is…

Nem túl erős ez a nyár filmek terén, de akár mondhatjuk azt is, hogy kifejezetten gyenge. Ennek ellenére a srácokkal egy újabb ütős számot hoztunk össze, amiben mindenki megfogja találni a számításait. Talán az fog legjobban örülni, aki szereti a kicsit szigorúbb kritikákat,…

süti beállítások módosítása