(Igen, már ez a cikkem is olvasható volt korábban a blogon közvetett formában, de úgy érzem, hogy ezek a klasszikusok megérdemlik a "külön figyelmet" is.)

Tizenkét dühös ember

Az emberek többsége valószínűleg azt mondaná, hogy nem lehet egy fordulatos, izgalmas és elgondolkodtató filmet készíteni egy olyan történetről, melyben tizenkét ember, jelen esetükben egy esküdtszék órákon keresztül vitázik. 1957-ben Sidney Lumet bebizonyította, hogy tévednek.

A történetet nagyjából már el is mondtam, adott egy fiatal srác, akit apja meggyilkolásával vádolnak, tekintve, hogy a bizonyítékok is erősen ellene szólnak, így egyenes út vezethet a villamosszékbe... mondja ezt a döntéshozó esküdtszék tizenegy tagja, ám a tizenkettedik nem sietné el ennyire a döntést. Most pedig mindenki fejezze be a cikkolvasást, és nyomban nézze meg a filmet! Viccet félretéve, engem lepett meg legjobban, hogy mennyire odabilincselt a Tizenkét dühös ember a monitor elé, mert valljuk be, egy ilyen élethelyzetet inkább képzelnénk el egy könyv alapanyagaként, mintsem egy másfél órás film vázaként.

Kezdeném a rendezéssel, ugyanis már a film elején egy nagyon fontos döntés született. Nagyjából a tárgyalás végéhez kapcsolódunk be, mielőtt az esküdtszék elkezdené a diskurálást. Ami szerintem az egyik legzseniálisabb húzás volt a filmben, hogy azt az embert, akiről a film végéig szó lesz, mindössze pár pillanatig láthatjuk a képernyőn. Jelentéktelennek tűnhet ez a kis részlet, azonban emiatt arra kényszerülünk, hogy mi is sodródjunk azokkal az érvekkel, melyeket a szék tagja fognak felhozni a fiú ellen, vagy éppen védelmére. Gyakorlatilag mi is csak annyit tudunk, mint a tagok, tehát az elhangzott vádakat és az állítólagos bizonyítékokat, viszont a fiúról minimális információink vannak. Ez rendkívül okos húzás volt Lumet részéről, ugyanis a film során számtalan olyan pillanatot éltem meg, mikor egy-egy érv hallatán nekem is átbillent az a bizonyos mérleg egyik oldalról a másikra. Ám ahhoz, hogy egyáltalán érvek hangozhassanak el a film során, szükség volt arra a bizonyos "nem bűnös szavazatra"...

Egy elég komoly filozófiai kérdést vetettek fel már a film legelején. Te mit tennél, ha egy majd' biztos gyilkosról kéne ítéletet hozni, és látod, hogy rajtad kívül mindenki az illető kivégzésére szavaz? Te is azt mondanád, hogy egyértelmű a helyzet, a tények nem hazudnak, üljön villamosszékbe, vagy csak azért is az igenre szavaznál, mert úgy gondolod, hogy mindenki megérdemel legalább annyi esélyt, hogy átbeszéljék az ügyét? Számomra egyértelmű a válasz, pont úgy, ahogy a Henry Fonda által alakított esküdtszék 8. tagjának is az volt.

Mielőtt rátérnénk magukra az érvekre, fontos megismerni azokat az embereket, akik egy másik életéről fognak dönteni. A film talán egyik legzseniálisabb pontja ez, ugyanis a létező összes embertípus megtalálható a tagok között. Kezdjük a nemmel szavazó, nyolcadik taggal, aki a többiek szerint az az akadékoskodó, aki órákon át egy teremben tartja őket. Más szemszögből az, aki megadja a lehetőséget az embernek, és igyekszik az állítólagos tényeket más nézőpontból megvizsgálni. Van aki csak azért szavaz "bűnös"-sel, hogy biztosan odaérjen az esti meccsre, de vannak olyanok is, akik személyes tapasztalataik miatt képtelenek objektívan szemlélni az ügyet, annak ellenére, hogy ezen egy emberi élet múlhat. Ezek az emberek könnyen meggyőzhetik a kis félénk, befolyásolható tagot, aki a film során jó párszor térfelet cserél, ám végül az észérvek mondatják ki vele a végső ítéletet. Természetesen szükség van egy tapasztalt rókára is, aki habár nem kapja meg a megfelelő tiszteletet, mégis képes érdemi érveket felhozni. Emellett van a tárgyilagos tag is, akit tényleg csak akkor lehet meggyőzni, ha szinte 100%-an biztos az adott állítás. Szóval igen, egy terembe összezárva a lehető legkülönbözőbb tizenkét ember, és nekik kell közös véleményre jutni. Nehéz ügy, hogy egy másik klasszikusból idézzek.

Ekkor jönnek azok a bizonyos érvek, majd a rendezés villan még egyet. Az egész a nyolcadik tag puhatolózásával kezdődik, megismerteti velünk a bizonyítékokat, próbál fogást találni rajtuk, de erre nem igazán vevő a többi hazavágyódó tag. Majd olyan húsz perc után az eddig ismert tényekkel kapcsolatban egyre több kétely merül fel, ami miatt már egy második tag is nemmel szavaz az újraszavazáson. Eközben ott van a legmeggyőzhetetlenebb, személyes élmények által vezérelt személy, aki folyamatosan az ellentábort fogja erősíteni, habár képtelen egy épkézláb indokot felhozni a fiú bűnössége mellett, az agyon szajkózott bizonyítékokon kívül.
Az értekezést olykor egy-egy rövidebb szünet szakítja meg, amikor még jobban megismerhetjük az ítélethozókat és jelenlegi álláspontjukat. Ahogy a vita folytatódik egyre inkább kezdenek elszabadulni az indulatok, olyannyira, hogy az addig meggyőzhetetlen tag is indulatában saját magának fog ellentmondani, aminek hatására csend kerekedik a teremben a többiek pedig tátott szemekkel néznek rá. Ez így fog folytatódni egészen a film végéig, ahol már-már Sherlock-ot megszégyenítő következtetésekbe kezdenek a fiú védelmére kelt tagok, ugyanis egyre többen kezdenek el kételkedni, míg végül mi is rájövünk, hogy azok a bizonyos tények mégsem annyira biztosak. Nem fogok belemenni a részletekbe, mert nem tudnám átadni azt az izgalmat, ami mindössze párbeszédek tömkelegéből fog kikerekedni.

A film befejezését sokan illették kritikával, miszerint nem tudjuk meg a valóságot, hogy akkor most a fiú ölt-e, ha pedig nem, akkor ki volt az elkövető. Szerintem ez is egy olyan döntés mint ahogy csak egy pillanatra láthattuk a vádlottat, emiatt pedig az egész történet nyitott marad, aminek hatására mi is egy tizenharmadik tagnak érezhetjük magunkat, majd végül meghozhatjuk saját döntésünket...

... én mindenkit arra bíztatok, hogy nézze meg a filmet és mondja ki a saját ítéletét. A tizenkét dühös ember talán a legjobb film, amiről a magazinnak írhattam eddig.

Török Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.