2012.06.29. 19:47
Mindörökké Rock! (Rock of Ages) (2012) - Kritika
A "Rock of Ages" a 2006-ban bemutatott, Chris D'Arienzo azonos című broadway musical-je alapján készült, és hihetetlen, de én nagyon vártam már ezt a filmet. A musical abszolút nem az én műfajom, a "Grease"-n kívűl még nem is láttam egyet sem, amire azt mondtam volna, hogy ez igen! A Rock of Ages-nél viszont már a traileren látszott, hogy itt valami oltári baromságról lesz szó, és így is lett, viszont abszolút a kifejezés jobbik értelmében. Lássuk mit hozott össze a rendező, Adam Shankman!
A történetet láthattuk már párszor egy kicsit más formában, de azért itt mégis sikerült valami egyediséget belecsempészni, persze nyugodtan elmondható, hogy ennél a filmnél a sztori mellékes.
Sherrie egy szokásos amerikai lány, akinek minden álma az, hogy valahogy sikerüljön kitörnie Oklahoma korlátai közül, ezért szerencsét próbál az Angyalok Városában, egyenesen Hollywood-ban, ekkor találkozik össze Drew-val. Drew, a híres "Bourbon Room"-ban dolgozik, ahol a legendás Stacee Jaxx először koncertezett, azonban a helyet pár begyöpösödött szent lelkű egyénekből álló csoport beakarja záratni. Azt már gondolom nem is kell említenem, hogy a Rock a halálán van. Innentől kezdetét veszi egy hatalmas love-story, amit komikus és drámai elemek egyaránt színeznek. A történet messze nem lebilincselő, nagyon sokszor fog elkalandozni az átlagos néző, ugyanis a két és fél (!) órás musical során jó pár ellaposodás lesz. Térjünk a lényegre, elvégre is egy musicalt nem a szuper történetéért szokás szeretni...
...hanem a zenéért. Hogy itt mennyire volt ez a helyén? Háát... MAXIMÁLISAN! A Rock of Ages soundtrackje valami elképesztően jó volt! Olyan klasszikusoktól kezdve, mint a "Paradise City", egészen az "I love Rock 'n' Roll" át, a "Rock You Like a Hurricane"-ig csendülnek fel a film folyamán, színész/énekeseink feldolgozásában. A zenék szinte kivétel nélkül elvarázsolnak, és ami engem meglepett, hogy sokkal jobban vezették a történetet, mint a sima dialógusok. Ha már dialógusok: néhány párbeszéd, vagy éppen Stacee Jaxx első monológja alatt valami olyan magával ragadó aláfestő zenék mentek, hogy azt nem tudok leírni. Még a "nyálas" jeleneteket is sikerült igazán megkapóvá tenni, annyira odaillett az a 2-3 szám. Emellett nagyon jó volt látni, hogy Tom Cruise, vagy éppen Catherine Zeta-Jones milyen odaadással képes előadni a Rock and Roll klasszikusait. Olyan volt az egész, mint egy nagy buli, ahol a sztárok nem is színészkednek, hanem egy "karaoke" esten vesznek részt, persze ők valamivel jobb hanggal vannak megáldva, mint egy "átlag ember".
Nem csak Cruise-ék, hanem az egész színészi gárda a maximumot hozta ki a karakteréből. A Sherrie-t alakító Julianne Hough szinte most debütált Hollywoodban, (eddig country énekesnőként volt ismert) és szerintem már most odaver pár, a Disney által kinevelt "színész/énekesnő" palántát. Julianne-nek és a partnerét alakító Diego Boneta-nak köszönhetően a szerelmi szál nem hogy idegesítő nem volt, hanem egyenesen a film legérdekesebb pontja volt (persze csak Stacee után). Nem fogok mindenkit egyesével felsorolni, de a színészi játékra tényleg nem lehet panasz. Tom Cruise-t viszont szeretném külön kiemelni, ugyanis egy fel nem fedezett rock-sztárt ismerhettünk meg személyében. Persze, a film szerintem elég sokszor viccet csinál a világ legjobb zenei műfajából, viszont Cruise-ra ráöntötték Stacee karakterét. Egyébként nekem volt egy olyan furcsa érzésem, hogy Tom végig egy sztárvendégként volt kezelve, ugyanis akárhányszor a karakterének egy jelenete következett, szinte mindig fel lett konferálva valamilyen módon, szóval mondhatjuk, hogy enyhén túl lett nyomatva, de rendkívűl szórakoztató volt, még ennek ellenére is. Ami pedig még érdekesebb, hogy nem csak egy felszínes, önelégült rock-sztár volt, hanem egyre inkább kibontakozott, és már-már filozófikus jelentőségű mondatai is voltak, persze aki nincs oda a Rock and Roll-ért, az lehet, hogy hülyének fog nézni e kijelentésem miatt.
A sok jó mellett azért volt pár dolog, amit nem tudtam hova tenni. Először is: Julianna Hough-nak majdnem olyan gyönyörű hangja van, mint ő maga, viszont nem véletlen country énekesnő. A hangszíne pár szám kivételével egyáltalán nem illett ebbe a Rock and Rollos környezetbe, és néhol már tényleg bántotta a fülemet, a sok mély orgánum között vonyításnak tűnő hangja.
A film közepére kezdtem már megérteni, hogy miért is kapott 16-os besorolást. A Rock of Ages ugyanis kb. minden 10. percben valami hatalmas túlzásba esik. Az oké, hogy Stacee-vel és a nőkkel kapcsolatban szinte folyamatosan szexuális utalások vannak, de ennyi leteperést, fülnyalást, és nyelves csókot (a kevésbé gusztusos fajtából) én filmben még nem láttam. De ez még hagyján, a filmben lévő jelmezeknek "hála" minden nő ultra-szexin néz ki, csak hogy ezt is túlzásba vitték, és az egész átment egy prostifuttatásba. Ezután jött a film csúcspontja, mikor egy egész dal szólt arról, hogy két (fiú) barát rádöbben arra, hogy szerelmesek egymásba, majd ezt a csodás jelenetet egy csókkal zárják le. Nem ítélem én ezt el, de ez nagyon nem kellett volna, semmit nem tett hozzá a filmhez, viszont egy alapos hányingert okozott nekem.
A legnagyobb baj az, hogy a film bármennyire próbál egy szobrot állítani a Rock and Roll számára, én mégis úgyéreztem, hogy néha gúnyt űznek ebből az isteni zenéből, a készítők önszánta ellenére. Ugyanis az egész rock-sztár életet a szokásos piás, szexes, rumlis és örömlányokkal teli sztereotípiával mutatja be, de szerencsére Stacee is megcáfolja ezt (sajnos nagyon burkoltan), hogy a Rock and Roll nem erről szól. Persze volt pár jó ötlet a Rock újjélesztésével kapcsolatban, de a film szerintem a leglényegesebb ponton elcsúszott, mert egy eddig még rockot nem igazán hallgató, vagy a műfajt nem preferáló nézővel nem fogja megszerettetni azt.
A "Rock of Ages" akármennyire is volt hangulatos, isteni zenékkel ellátott film, a sok túlzás elrontotta az egész Rock and Roll érzetet, és gicsessé tette az alapjáraton jó forgatókönyvet. A filmet leginkább így tudnám ajánlani: irdatlan jó soundtrack, tehetséges színész gárda, alapjáraton jó hangulat és gyönyörű nők. Se több, se kevesebb. Ja, és talán a legnagyobb kritika amit megfogalmazhatok a Rock of Ages-szel kapcsolatban: az a 2,5 óra jóval többnek tűnt... egy jó indulató 7-es, a 10-ből. (Tom Cruise viszont tényleg zseniális volt.)
Török Tamás
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
sankó panza 2012.12.01. 13:02:14
Utolsó kommentek